2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Vona Sneidert és Gyöngyösit fogja támogatni: "Mert a néppárti Jobbik velük őrizheti meg az eddig elért eredményeit"

Régóta ismeri őket, bízik bennük, illetve „a néppárti Jobbik velük őrizheti meg az eddig elért eredményeit, és kerülheti el a hátraarcot” – ezért támogatja Vona Gábor a Jobbik tisztújításán Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont. A Jobbik leköszönő elnöke a választás után jelentette be, hogy megválik posztjától, képviselői mandátumát sem veszi át. Vona Gábor egy hétfői Facebook-megosztásában tette közzé, kiket támogat a tisztújításon.„A Jobbik mindig változott, mindig fejlődött, most is fog. De a lényeg ugyanaz kell maradjon: minden magyart képviselünk” – írta. „Jelentem, nem pihenek. Szinte folyamatosan ülésezik az elnökség, én pedig alapszabály szerint ügyvezető elnök vagyok az új elnökség felállásáig. Vagyis vezetem ezeket az üléseket. Amúgy pedig csendben vagyok, ez az időszak most nem rólam szól, és ez így van rendjén. Közben persze figyelem az országos eseményeket is, de erről majd később” – idézi a HVG.Vona teljes bejegyzése:  Kuruc.Info
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató