2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kígyók és Görények

dr. Galiotti Csaba írása (Magyar Fórum)

A címmel ellentétben nem állattani fejtegetésbe kezdek, de végül is a végkövetkeztetés levonásában nagy szerepet fog játszani ez a két különös jószág. A választás utáni döbbenet a balnak nevezett oldalon még nem oldódott fel. Értetlenül bámulnak egymásra TV műsoraikban, és még most sem értik, hogy mi történhetett. Vona például nem érti, hogyha időben elhúzott vóna, talán egy kicsivel jobb eredmény született vóna. Az MSZP-sek azt hitték, ha Gergőt választják miniszterelnök jelöltnek, akkor már minden különösebb erőfeszítés nélkül minden nap Karácsony, persze azután jött az árnyékkormány, tudják: az árnyékszékkel. Az LMP-nél azt gondolták, hogy Jó széllel Francia partra „de úgy látszik kevés volt a Szél, az sem hátszél, hanem csak Bernadett. Gyurcsány a nemzet vörös fejű pulykája,/ érdekes, a Czeglédy-ügy óta állandóan vörös a feje / pedig megunva a hetenkénti bérmálkozást, beletenyerelt a prímszámok világába, gondolván így majd ő viszi a prímet, ámde csak a kígyók jutottak neki, akik kígyóznak. Miközben ő meg mereven nézett, talán kígyónak képzelte magát. Juhász Péter más tészta, mert tőle láthatóan elvették a drogot, ezért végig savanyú képpel ágált, még egy kis asszonyverés se dobta fel, így azután önreklámba menekült, de hiába volt a mosóreklám, a szennyes csak nem akart tisztulni. A többiek szót sem érdemelnek, azaz pardon, a ballibek figyelmét felhívnám egy emberre, akire a kampányban méltatlanul kevés figyelem jutott. Thürmer Gyula, a Munkáspárt élén. Világ életemben a nemzeti oldalon álltam, de most azt mondom, hogy a fenti garnitúrához képest Thürmer egy úriember és hazafi. A kampányidőszakban néhány percet kapott egy TV csatornán, de minden mondata nyugodt, hiteles és igaz volt. Nos uraim, ilyen baloldalra volna szükség ellenzékben: munkáspárti és nemzeti! A migrációt is valós veszélynek fogta fel, és távlati veszélyességét is felismerte egész Európára és Magyarországra nézve. Bukott ellenzékünk viszont még mindig nem jött rá, hogy nem lehet a nemzettel szemben politizálni, ha pedig a hazát áruljuk sors és soroscsapás-szerűen, akkor ne csodálkozzunk, ha a nép nem tapsol örömében, mert bár ti azt hiszitek, hülyék azért nem vagyunk! Beszélhetnek, sunyiskodhatnak, az EU-ba küldött képviselőik naponta leleplezik őket. Eddig csak a figyelmesebbek vették észre, hogy patkányok bújnak elő az EU padsorokból, fertőznek, gyalázzák hazájukat, mert ezért fizetik őket. Most viszont, a választások után már mindenki látja, sőt nem csak látja, érzi a penetráns bűzt, amit árasztanak. Bűzlik a hamvadó „Sorospénz” kupac, és bűzlenek a patkánybőr levedlett görények, Ujhelyi és Niedermüller. Nagy baj lehet, mert vészhelyzetben a görényeknél magától ürül a bűzmirigy. Már vissza se tudják tartani. Figyeljünk csak, ömlik a szenny, hazaárulózzák a kormányt. Bravó fiúk, ez jó mulatság, görénymunka volt! Elárulom, nekünk azért, mert gyomorforgató hallgatni, látni ténykedéseteket, azért örülünk, mert így száz évig sem juttok a hatalom közelébe. Isten óvja tőletek Magyarországot, de Európát is! Végezetül felszólítom a kormányt, hogy a kétharmad birtokában bátran hozza meg azokat a törvényeket, melyek lehetővé teszi, hogy az ország ellen folyó nyílt és rejtett aknamunkát akár az egyén, akár dezertőr álcivil ügynökszervezetek esetében is büntetőjogi felelősség terhelje. Ha már ott kígyóztak a kígyók a hosszú sorokban, akkor a kígyók hadd kapják el végre a görényeket. Tisztuljon a levegő, tisztuljon az ország!

 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató