2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A 2018-as csíksomlyói búcsú programja – „Legyen nekem a Te igéd szerint” (Lk 1,38)

A pünkösdi zarándoklat liturgikus programja
  •  Május 18-án, pénteken az este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.
  • Május 19-én, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.
A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai által alkotott kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz, ahol az ünnepi búcsús szentmise délután fél 1-kor kezdődik. Az ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió, az Erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapján a Csíksomlyói Ferences Kolostor élőben közvetít – nm. és ft. dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, nm. és ft. dr. Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, valamint nm. és ft. Tamás József csíkszeredai segédpüspök mutatja be a koncelebráló papsággal együtt. A búcsú egyetlen meghívottja a szentmise szónoka, Marian Adam Waligóra OFSPPE pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra pálos kegyhely és kolostor házfőnöke lesz. A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szentelt csíksomlyói plébániatemplomban délután 5 órakor kezdődik a csángómise. A kegytemplomban az este 7 órakor kezdődő pünkösdelőesti szentmisét követően, 8 órától reggelig tartó virrasztás lesz.
  • Május 20-án, vasárnap pünkösd ünnepe van. A szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
  • Május 21-én, hétfőn pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.
Az ünnepi búcsús szentmise szónokaMarian Adam Waligóra OFSPPE pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra pálos kegyhely és kolostor elöljárója lesz a 2018-as ünnepi búcsús szentmise szónoka. Marian Adam Waligóra 1966. október 2-án született a lengyelországi Jędrzejówban. Általános iskolája elvégzése után a természet iránti szeretettől vezérelve erdészeti középiskolában folytatta a tanulmányait Zagnańskban. Erdész szeretett volna lenni, de a középiskola befejezését követően megváltoztatta terveit, és a hivatás hangját követve 1987-ben a pálos rendbe lépett, ahol 1993. július 30-án tett örökfogadalmat. 1994-ig a pálos rend szemináriumában tanult Krakkóban. 1994. június 18-án szentelték pappá Częstochowában a Jasna Góra pálos kegyhelyen.

Marian Adam Waligóra OFSPPE – Fotó: Magyar Pálos Rend

Fiatal pálos szerzetesként magyarul is tanult, amire a pálos rend magyar alapítása indította, ugyanakkor arra is gondolt, hogy így könnyebben tarthat majd kapcsolatot a magyarországi pálosokkal. Már ekkor komoly kapcsolatot létesített olyan személyiségekkel, akiknek fontos szerepe volt a lengyel–magyar barátság alakításában. Ezek az előzmények játszottak szerepet abban, hogy pappá szentelése után újmisésként Magyarországra, a pécsi pálos kolostorba került, és ott végzett közel egy éven keresztül lelkipásztori szolgálatot, elmélyítve a magyar nyelv, történelem és kultúra ismeretét, szeretetét. Magyarországi tartózkodását követően a pálos rend központjába, a lengyelek nemzeti kegyhelyére, a częstochowai Jasna Góra pálos kolostorba helyezték, ahol tehetségének köszönhetően hamar jelentős beosztásba került: a kegyhely helyettes vezetőjének nevezték ki, és ezt a szolgálatot látta el egészen 2014-ig, amikor előbb 2014. április 16-tól a kolostor házfőnökhelyettese, majd még ugyanebben az évben augusztus 4-től a közel 100 pálos szerzetesből álló közösség házfőnöke lett. Marian Adam Waligóra különös figyelmet szentel a magyar zarándokoknak, mindig hívja, várja és nagy szeretettel fogadja őket Częstochowában Jasna Górán, amely azon túl, hogy Lengyelország nemzeti kegyhelye – ahogy emlegetni szokták: „Lengyelország szíve” –, a világ egyik legjelentősebb zarándokhelye is, amelyet minden évben emberek milliói keresnek fel, közöttük egyre növekvő számban magyarok is. A gyakori meghívásoknak eleget téve rendszeresen látogat Magyarországra, ahol szerteágazó lelkipásztori tevékenységet fejt ki, ugyanakkor közreműködik a magyarországi lengyel vonatkozású eseményeken. Sokat tesz a nagy lengyel pápa, Szent II. János Pál pápa emlékének méltó magyarországi megőrzéséért és tiszteletének erősítéséért. Személyes tapasztalatai alapján ismeri és szívén viseli a külhoni magyarság sorsát. Több alkalommal járta végig a határokon túli magyar helyeket, így fordult meg többször Csíksomlyón is. Mindenütt tanújelét adta annak, hogy a barátság nemcsak a határok közé szorított államok, hanem a két keresztény nép között áll fenn. Marian Adam Waligóra lelkipásztori szolgálata és a magyar–lengyel barátság elmélyítésében vállalt szerepe elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át 2018. március 15-én az Országházban.Összeállította:Borsodi L. Lászlóferences sajtóreferensForrás: katolikus.ma
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató