2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Lemondott a Jobbik a honvédelemről

Miközben a Jobbik az elmúlt években rendre az önálló határőrséget szorgalmazta, és kormányra kerülése esetén annak felállítását ígérte, a most megalakult Országgyűlésben a párt frakciója nem vesz részt a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság munkájában. A Magyar Idők információi szerint ráadásul a Jobbik önként mondott le arról, hogy tagot delegáljon a testületbe, így nyolc év után nem lesz ki képviselje a biztosságban a Jobbikot, és annak honvédelemmel kapcsolatos álláspontját.

A 2014-18 közötti parlamenti ciklusban Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője volt tagja a bizottságnak, aki a héten megalakult új Országgyűlésben a Nemzetbiztonsági bizottságot fogja vezetni. Az ő helyére adhatott volna a Jobbik egy másik képviselőt 26 fős frakciójából, de nem élt a lehetőséggel. Dacára annak, hogy a Jobbik a határőrség felállítása előtt a cigánykérdés rendészeti megoldását is napirenden tartotta, többek közt erre hozták létre a Magyar Gárdát is.

A Magyar Idők megkereste a Jobbikot, hogy megtudja, mi áll a frakció döntésének hátterében.

A sajtóosztály válasza szerint a választást nem a Jobbik nyerte, „ezért nem a Jobbik dönt arról, hogy ki melyik bizottságban üljön”.

Márpedig, legnagyobb ellenzéki pártként, a Jobbik delegálhatott volna tagot a bizottságba, és nem is tiltakozott amiatt, hogy nem vesznek részt a testület munkájában. Jobbikos forrásaink szerint inkább az állhat a háttérben, hogy a honvédelem már nem tartozik a párt prioritásai közé, de ha így is lenne, sincs megfelelő szakpolitikus a frakcióban.

A fentiek magyarázatként szolgálhatnak arra is, hogy a Jobbik nem akart kerítést húzni a déli határra a migráció megfékezésére. Erről Novák Előd után most Volner János nyilatkozott.

Az alelnök a Facebookon azt írta, „vezető testületeinken belül sokat küzdöttem azért, hogy tegyük a migrációt a Jobbik vezető témájává, hogy ostorozzuk a Fideszt a határvédő kerítés megépítését követelve akkor, amikor az még egy kósza gondolat sem volt a fideszes politikusok fejében. Az elképzeléseim elbuktak, én pedig fegyelmezett katona voltam és soha nem beszéltem ki, mert egyetlen szóval, a hivatalos álláspontunktól eltérő véleménnyel sem szerettem volna gyengíteni a Jobbikot”

Magyar Idők

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató