2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Kásler Miklós egy, a magyarok eredetét kutató intézet létrehozását javasolja

Az emberi erőforrások minisztere szerint létre kellene hozni egy új intézményt a magyar eredettörténet kutatására. Kásler Miklós a Demokrata szerdai számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: "egy nemzetet, amely tisztában van a múltjával és az eredetével, nem lehet félrelökni".

Az Emmi új minisztere elmondta: a miniszterelnök arra kérte fel, hogy őrizze meg, sőt gazdagítsa azt a kincsestárat, amit emberi értékeknek nevezünk, és amelynek szerves részét képezik a magyarság kulturális értékei is.

Nemcsak fenntartani és megőrizni igyekszik a magyar kultúrát és mentalitást, de szeretné megerősíteni, illetve a mindennapok szerves részévé tenni a modern technika eszközeivel, a pedagógia vívmányaival"

– mondta Kásler Miklós.

Közölte, a minisztérium működésében bizonyos hangsúlyeltolások lesznek, részlegesen megváltoznak majd a prioritások, igyekezni fog még jobban egymáshoz illeszteni a határterületek mezsgyéit, egyébként pedig "a klasszikus csapatmunkában" hisz.

Szólt arról is, hogy boldog lenne, ha konstruktív ellenzék tevékenykedne a parlamentben.

Elmondta, a családnak ad "abszolút prioritást", és úgy kell alakítani az alapokat, hogy az ember méltó és örömteli életet élhessen a családjában.

A méltó élet nemcsak az anyagiakról, a támogatásokról szól, hanem arról is, hogy a kormányzásnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a kultúra, a sport értékei, lehetőségei hozzáférhetők legyenek az ember számára, és gyakorolhassa is ezeket. Szem előtt tartom, hogy minden, ami az emberrel, az emberi értékekkel, az emberi élettel és annak minőségével kapcsolatos, gondolok itt kultúrára, oktatásra, egészségre, nevelésre, összefügg és együvé tartozik. Rendkívüli szerepe van ebben a sportnak is"

– tette hozzá.

Az egészségügyi rendszer átalakításáról szólva azt mondta, előtérbe helyezi a keringési és daganatos betegségek megelőzését és a korábbinál több figyelmet szentelne a mozgásszervi betegségekre is.

Kiemelte, ezentúl feltétlenül javítani kell a sürgősségi és az alapellátást, például a családorvosok szakmai lehetőségeinek bővítésével, műszerezettségük javításával. Előnyben részesítené a csoportpraxisokat, amelyekben több családorvos, háziorvos ténykedik, felosztva egymás között a feladatokat.

Úgy vélte, nagyobb jelentősége lenne így az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek.

Ide már eleve kórházi szintre érkeznének az említett csoportoktól a vizsgálati eredmények, ahonnan a háziorvosok profi szakmai segítséget és iránymutatásokat kaphatnának. Időt, energiát takaríthatnánk meg ezzel"

– mondta Kásler Miklós, aki kifejtette: "ezernyi ponton" ér össze a családpolitika és a szociálpolitika területe.

"Belenyúlna" a védőnők ügyébe, például pontosan meg kell határozni a védőnők feladatait.

Az egyházaknak pedig nem parókiaszinten, hanem központilag kellene kézben tartaniuk karitatív és segítő tevékenységüket, és azt, hogy milyen feladatokat tudnak átvenni az államtól"

– tette hozzá.

Az oktatással kapcsolatban közölte, legelső dolga lesz leülni a terület szereplőivel, és meghallgatni őket, egyeztetni velük. Jelezte: számít a Magyar Tudományos Akadémia támogatására, a többi között a nemzeti alaptanterv koordinálásában.

Fontosnak nevezte a pedagógusok – az orvosokéhoz hasonlóan vizsgával záruló – továbbképzését, cserébe meg kell adni végre az orvosnak és a pedagógusnak is a lehetőséget arra, hogy anyagi gondoktól mentesen élhessenek.

Kásler Miklós szerint előtérbe kell helyezni a tömegsportot, a labdarúgással kapcsolatban pedig kifejtette, még inkább szélesíteni kell az utánpótlás-nevelés alapjait.

888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató