2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

LMP-társelnök: egyetlen párt sem tud önmagában a Fidesz alternatívájává válni, ezért kell összebútorozni a Jobbikkal

A Jobbikkal való összeborulást látja az egyetlen valódi politikai innovációnak Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke. Népszava-interjú.

– Egy párttársa szerint Önnek a Jobbik-LMP frigy az egyetlen politikai elképzelése, „azt hiszi, hogy emiatt minden megoldódik majd”. Ez nem valami sok.

– Néhány alapvető politikai kérdésben sarkos véleményem van. Először is, amit ez a kormány művel, az kimeríti a nemzetárulás fogalmát. Ezért minden meg kell tennünk, hogy bukjon a rendszer. Másik állításom, hogy ezt a kormányt csak akkor lehet meneszteni, ha hiteles, erős alternatívát és pozitív jövőképet tudunk felmutatni. Erre egyedül egyetlen párt sem képes. Sem az LMP, sem a Jobbik - akármilyen jó szakpolitikai munkát végzünk is. A régi baloldali pártok alkalmatlanok, többszörösen bizonyították, hogy képtelenek valóban az emberek érdekében kormányozni. Létezésük a Fidesz érdeke, mert nehezítik egy hiteles ellenzéki alternatíva felépítését - így a NER részeinek tekintem őket. Mondom ezt annak ellenére, hogy sok baloldali barátom van, és tudom, hogy rengeteg tisztességes, jó szándékú ember politizál ezekben a pártokban is. És igen: fontosnak tartom, hogy az aktuális kihívásokra is választ kínáló, a NER ellen fellépő, nem pedig abba belesimulni igyekvő XXI. századi pártok megpróbálják megtalálni az együttműködés lehetőségeit. Most ezt látom az egyetlen valódi politikai innovációnak.

– Nem látom, hogy ettől az innovációtól „minden” megoldódna.

– Távolabbról indulok, konkrét példával. Csaknem nyolc évig voltam pécsi önkormányzati képviselő. Azért álltam politikusnak – életemben először 35 évesen, addigra komoly munkatapasztalattal – mert fiatal édesapaként nem tudtam tovább nézni, hogy tönkreteszik a városunkat. Megvalósítható, jó programmal indultunk a választáson, de nem nyertünk. Pontosan ugyanez történik országosan. A vidéki térségek népességvesztése óriási, a kistelepülések helyzete sokszor kifejezetten tragikus. A magát nemzetinek hazudó kormány éppen a mi érdekeinket nem képviseli, azonnal lefekszenek a nagyhatalmi érdekeknek elég csak a paksi bővítés ügyére, vagy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére gondolni. Az LMP ezekre a problémákra kínál megoldásokat, helyi szinten, és országosan. Ugyanakkor most pontosan annyit tudunk megvalósítani ebből a programból, mint például a Jobbik a sajátjából: semennyit. Nagyon határozott politikai célom, hogy az LMP, a Jobbik és a helyi civilek összefogása a legtöbb városban, térségben megvalósulhasson.

A Mi Hazánkot lenerezi, a Jobbik néppárti fordulatának Bernivel együtt örül

– Miért növekedne az önök, vagy a Jobbik támogatottsága egy ilyen együttműködés után? A Mi Hazánk Mozgalom lerabolja a radikálisokat, a mérsékeltebb Jobbiknak esetleg a Fideszen kívüli jobboldali, illetve a kiábrándult kormánypárti szavazók maradnak. Önöknek is ez a merítése, de egy ilyen frigy után a baloldali szavazók kizárt, hogy az LMP-re voksoljanak.

– A Mi Hazánk Mozgalom már deklarálta, hogy számukra inkább elfogadható a NER, mint a XXI. századi pártok együttműködése. Nem hiszem, hogy túl sok zavart keltenének, még akkor sem, ha ez a Fidesz érdeke, és meg is adja nekik a médiafelületet. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy ha – beszéljünk továbbra is helyi szintről – egy-egy városban megalapozott program mentén működnek együtt a hiteles civilek, és a valós megoldásokat kínáló politikai erők, akkor a változást akaró (akár bal-, akár jobboldali) választók ezt értékelik, és nagyobb számban szavaznak erre a szövetségre, mint ahány szavazatot egyenként kapnának ezek a szervezetek.

– Az LMP nem támogatja Németh Angélát a XV. kerületi időközi polgármester-választáson, viszont úgy tudjuk: a Jobbik arra biztatja majd a szavazóit, hogy voksoljanak rá. Nem érez ellentmondást?

– Ebben a kérdésben a helyi csapatunk az illetékes. Azt ugyanakkor látom, hogy Németh Angéla csak hivatalosan független, valójában a DK jelölte. Úgy tudom, hogy ezért a Jobbik sem támogatja.

– Régóta nyilvánvaló a jobboldalisága és az is, hogy sokkal előbb fogna össze a Jobbikkal, mint baloldali pártokkal. Szél Bernadett társelnöktársa mit szól ehhez stratégiához?

– Ez gyakori félreértés. Nemzeti érzelmű vagyok, és sok kérdésben konzervatív elveket vallok, de nem tartom magamat jobboldalinak. A Jobbik a néppárti fordulattal olyan irányba indult el, ami miatt egyre inkább vállalható az együttműködés, programok vagy konkrét ügyek mentén - tisztelve a pártjaink között fennálló fontos nézetkülönbségeket. Bernadettel ebben egyformán gondolkodunk.

Forrás: Népszava

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató