2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Holnap ismét ingyen cirkusz lesz a Parlamentben - Roi skinheadtől Olivio-ig mindenki csatlakozik

Még pénteken kora délután is egyeztettek az ellenzéki pártok egymás között arról, hogy milyen "látványos akcióval" hívják fel magukra a figyelmet az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján, írja szélsőbaloldali, de a kommunista Népszava, melynek több forrása is megerősítette, hogy a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, az LMP, az MSZP és a Jobbik, vagyis a teljes balliberális ellenzék része az együttműködésnek.

Részleteket egyik pártnál sem akartak elárulni, de mivel a nyitóülésen minden bizonnyal Orbán Viktor is részt vesz majd, így várhatóan ő lesz az egyik „alanya” a performansznak.

Több ellenzéki politikus is azt mondta a Népszavának, hogy a decemberi pulpitusfoglalás, majd az azt követő utcai demonstrációk után nem folytathatják a parlamenti munkát úgy, mintha mi sem történt volna. A parlamentben eddig a legélesebb viták során is betartottak néhány alapvető (illem)szabályt, például, hogy Kövér László házelnököt „elnök úrnak” szólítják, ő pedig „képviselő asszony/úr” megszólítással fordul mindenkihez az ellenzéki padsorokban, de most kérdés, hogy ez így folytatható-e.

Ugyanez igaz persze a Fideszre is: a Jobbik elnöke, Sneider Tamás az elmúlt hetekben a kormányoldal támadásainak célkeresztjébe került, miután több kompromittáló felvétel is nyilvánosságra került róla. Sneider ugyanakkor a parlament alelnökeként rendszeresen vezeti az üléseket, így különös lenne, ha a „vörös-náci koalíciót” emlegető Orbán Viktor után a Fidesz képviselői őt is „elnök uraznák”. Azt ugyanakkor egyelőre a lap fideszes forrásai sem tudták megmondani, mi lesz az általuk követett stratégia.

Az összeborult baloldali ellenzéki politikusok is csak rébuszokban válaszoltak arra, hogy pontosan mi várható a továbbiakban: egy képviselő azt mondta például, hogy „folyamatosan a házszabály határait feszegető magatartást tanúsítanak majd”. Ugyanakkor egy másik forrás úgy vélte: „nem lehet mindig tűzben égni, mert akkor egy idő után hiába lángolunk, már nem tűnik fel senkinek”. Szerinte egyébként az a legnagyobb kihívás az összes ellenzéki párt számára, hogy kitalálják, miképpen tudják folyamatosan fenntartani a figyelmet a parlamenti jelenlétük iránt úgy, hogy közben nem válik tevékenységük "ingyencirkusszá".

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató