2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Önvédelmi szervezetet alapít a Mi Hazánk

A nyár első napján Szegeden bont zászlót a Jobbik által korábban életre hívott, majd a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet – tudta meg a Magyar Nemzet.

Elvileg önállóan, egyesületi formában fog működni, gyakorlatilag pedig a Mi Hazánk Mozgalom támogatásával.

A gárda valamilyen újraszervezéséről egyébként Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke május elsején már beszélt, akkor azt mondta: „A magyarságnak minden oka megvan arra, hogy megszervezze a saját védelmét, közbiztonsági, gazdasági és mindenféle szempontból meg kell szerveznünk a saját önvédelmünket, úgyhogy mindenki készülhet rá, hogy újra lesznek ilyen egységek Magyarországon.”

Úgy tudjuk, a cél nem egy új Magyar Gárda alapítása, annak szellemiségét és eszmeiségét élesztenék fel. Ennek megfelelően az új szervezet új nevet is kapna, ám egyelőre nem tudni, mi lenne az. Az új alakulat célja összefogni a nemzeti oldalon szétszórva lévő tagokat.

A június elsejei, szegedi zászlóbontáson és seregszemlén a résztvevők együtt emlékeznek majd meg a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulójáról és a darutollas vitézekről.

A szándék szerint pont ezeket a százéves eszméket szeretnék átültetni a Magyar Gárda szervezeti felépítésével egy modern megjelenési formában. A részletekről – a tervek szerint – a jövő héten tartanak sajtótájékoztatót a szervezők.

Ismert, a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület és az általa létrehozott Magyar Gárda Mozgalom 2007 augusztusában jött létre, a bíróság pedig két évvel később, 2009 júliusában oszlatta fel, de pár héttel később megalakult az Új Magyar Gárda. A szervezet deklarált célja a magyarság fizikai, lelki és szellemi önvédelme volt.

A bíróság azonban többek között azt állapította meg, hogy az egyesület és a mozgalom tényleges tevékenysége nem volt összhangban a célkitűzéseikkel, éppen e tény volt a feloszlatásuk egyik oka.

A gárda árpádsávos címerrel ellátott fekete-fehér egyenruhája és sokak szerint pártmilíciára emlékeztető jellege, illetve a magyarországi cigánysággal kapcsolatos megnyilvánulásai miatt heves vitákat váltott ki.

Forrás: Magyar Nemzet
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató