2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Troll: Minősíthetetlen az ellenzék megnyilvánulása az EP-választások után

A Fidesz meg tudta szólítani a választókat. Nem megbántotta őket, hanem szólt hozzájuk és teljesítményt adott nekik- hangzott el a HírTV Troll című műsorában.
A múltheti EP-választások után kitettek magukért a publicisták. Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa szerint azok az emberek, akik a választás után negatív fennhangú cikkeket írtak burokban élnek.
„A Fidesz Európai Uniós választáson ennyi szavazatot még nem kapott soha, ekkora részvétel Uniós választáson még nem volt. Ezt hogyan lehet vereségnek beállítani?”
Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője szerint az ellenzéki politikusokazért tartanak ott ahol vannak, mert teljesen mást kommunikálnak mint a valóság. Szóba került az is, hogy több olyan cikk is született, melyben azt taglalják, hogy a Fidesz megvezette a legszegényebb falvakban élő szavazókat, hiszen hatalmas arányban szavaztak a pártra. Pindroch Tamás szerint az ellenzék állandóan bántja a Fidesz szimpatizánsokat.
„Ebből a 2,8 milliós Fidesz szavazóbázisból, akik tavaly elmentek választani és a Fideszre szavaztak, 10-15 évvel ez előtt még nem a Fidesz-es szavazók voltak nagyon sokan. Tehát MSZP-s szavazók voltak, Jobbikos szavazók is voltak, mindenféle szavazó volt. Csak a Fidesz meg tudta őket szólítani, nem megbántotta őket, hanem szólt hozzájuk és teljesítményt adott nekik” -fejezte ki nemtetszését az ellenzék viselkedésével szemben Pindroch Tamás.
M. Dobos Marianne egy újságcikkből olvasott fel egy részletet, melyben a szerző azt taglalja, hogy mennyire szomorú, hogy 2019-ben ismét Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc állnak egymással szemben. Szarvas Szilveszter a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese elmondta, szerinte is szörnyű, de inkább az, hogy annak a Gyurcsány Ferencnek, aki szemeket lövetett ki még helye lehet a politikában. A műsorban szerda éjjel történt dunai hajókatasztrófáról is szó esett, ugyanis több ellenzéki médium kiverte a biztosítékot cikkeivel. Szarvas Szilveszter szerint kampányt csinál az ellenzék a tragédiából. Pindroch Tamás úgy fogalmazott:
„Ennél undorítóbb dolog nincs. Tehát amikor a politikát akarják ezzel revolverezni és nem igaz, hazug hírekkel információkkal traktálják a saját olvasóikat és a végén odateszik egy mondatban a hivatalos közleményt, ami mindent cáfol, ennél patkányabb hozzáállás nincs a világon.”
https://youtu.be/VqPYI-CyzyUForrás: HírTV
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató