2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Ezért tüntetnek az álcivil balliberális felforgatók Erdogan ellen

Miért tiltakoznak a balfaliberális politikai és zsoldos álcivil szervezetek a tömeggyilkos Erdogan ellen?A tüntetők jelentős része jószándékú, megvezetett ember, úgynevezett fedett beszervezés alatt álló ügynök és bomlasztó (nem tud róla, hogy egy magasabb cél érdekében beszervezett, lásd a friss Földi László interjút a HírTV-n). Ugyanis nem látják azt, amit a direkten, tudatosan beszervező feletteseik átlátnak. Ezek a naív balliberális, főként fiatalok, azt hiszik hogy humánus és nemes célt szolgálnak, de ez csak látszat, beetető csali, valójában egy szultánoroszlán bajszát huzigálják és másik érdekeit szolgálják ki anélkül, hogy erről tudnának. Bár az is igaz, hogy mindezen globális emberségességük és jószándékuk mellett többnyire gyűlölik az Orbán-kormányt, így éppenséggel a nemzet bukása sem lenne túl nagy fájdalom nekik. A tudatos beszervezőiknek meg pont hogy az a cél. Miért vonulnak ki még a globális jószándékon és kurd-empátián kívül a tüntetők? A nem kisegyéni bölcsészhallgatók és életunt nyugdíjasok, hanem a szervezeti tüntetők? Mert a megrendelőik ezért fizetnek. Miért áll ez a megrendelők érdekében? Mert Magyarország precedens a nem-muszlimizáltságával Európában és a világban, az ENSZ-ben. A zöldvörös balliberálisoknak pénzügyi és megbízóiknak hatalmi és fajhatalmi és fajkeverési érdekében áll, hogy Magyarország és Törökország viszonya megromoljon, és ez a kis rebellis nemzetállam felhíguljon a pokolba. Hogy Magyarország polgári-keresztény-nemzeti (micsoda szitokszavak ezeknek) kormánya minél több sebet kapjon. Hogy ez az egész nemzetnek is árt? Hát pont az a lényeg a megbízóknak. A kis megbízottaknak sem baj, hiszen ők az egész nemzetet is gyűlölik, de minimum nem szeretik annyira, mint globális társaikat, korábban az afrikai írástudatlan muszlimokat, most aktuálisan a kurd muszlimokat. Miért? Mert különben kognitív disszonanciában lennének: a nemzettagadók és hazájukat elárulók csak úgy bírják ki valamennyire ép (na jó, borderline személyiségzavaros, de még mindig nem pszichotikus) ésszel, hogyha akik ellen harcolnak, azokat nem szeretik. Tehát a globalisták szükségszerűen nemzetellenesek kellenek, hogy legyenek. A legkisebb végrehajtók sem hazaszeretők. "Magyarországnak akkora a teljes hadserege, amennyien a török hadseregnél egy hétvége alatt szökésben vannak" - ezt Orbán mondta Erdogánnak korábban, csak félig viccesen. Törökország hadserege meghaladja az 1.000.000 fegyveres katonát. Ez Európában (ha oda vesszük) a legnagyobb hadsereg. A NATO-ban pedig az amerikai után a második legnagyobb. Ha ezek megindulnak Magyarország felé, mert Erdogan, aki jogilag egy szultán, kormányfő és államfő egyszerre, akkor nekünk nem nagy baj van, hanem végzet van. A bal(fa*)liberális Európa semmi másnak nem tudna jobban örülni, mint a mi pusztulásunknak. Sosem szerették a magyarokat, valljuk be. Az álcivil balliberális tüntetőknek és megbízóiknak a fenti Elemi érdekeikből fakad és érdekükben áll az is, hogy Erdogan besokalljon Magyarországra és megindítsa a Törökországban állomásozó 2-3.000.000, nagyrészt szíriai muszlim menekültet. Ha csak ezek jönnek fegyvertelenül, akkor is van 80-90.000 fős teljes magyar hadsereg szemben ezekkel. Ha nonstop golyózápor van, akkor is túl sokan vannak, repülőbomba nincs annyi, hogy lefedje mindet. Mi van, ha Törökország fegyveres kíséretet ad ezeknek a hidzsra (migrációnak álcázott hódítás) jegyében érkező migránsoknak? Akkor nagyon nagy végzet van. Összegzés: Azért kell Erdogán ellen tüntetni Budapesten, mert egy összeugrasztással a magyar határvédelem megbomlasztható, Magyarország muszlimizálható, plusz az invádorok nagyrésze Európába tovább mehetne. Ezzel az európai nemzetállamok még tovább gyengíthetők. Ilyen célokból szervezik a háttérerők az Erdogan elleni tüntetéseket, és az EU a kurdok elleni fellépés miatti szankciókat, ellenlépéseket. És hát ezért az egész megajátszmáért vonult ki onnan a kétarcú Amerika, "to begin with". Orbánnak két oldalról van satuban a lábaköze és nem nyilatkozhat akárhogy, mert mindkét ellenoldal figyeli őt. Lehet, hogy Orbán a szívében egyetért a kurdokkal szimpatizálókkal, de mi magyarok vagyunk, nem kurdok és nekünk itt a hazánk, nem ott, és nem nekünk van egymillió fős hadseregünk, hanem a két-három millió migránst bármikor Európára ezzel Magyarországra ráeresztő töröknek, és nem mi tartjuk az egész helyzetet létrehozó többszörösen létrehozó Amerika torkán mindig a kezünket, hanem fordítva. Arra is mindig emlékezhetünk, hogy ahol az iszlám egyszer már járt, az a terület a Sária szerint az iszlámhoz tartozó terület. Magyarország ilyen terület.Forrás: Drábik János Fb oldal
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató