USA: lelőtték egy szövetségi bíró fiát
Esther Salas a New Jersey-i szövetségi kerületi bíróság bírája, még Barack Obama elnöksége idején nevezték ki. Azt mondja, soha senki sem fenyegette meg sem írásban, sem szóban.
Egyelőre egyetlen olyan közelmúltbeli fordulatról tudni, amely akár összefüggésbe is hozható a támadással, de az FBI szerint semmi sem utal arra, hogy a két dolognak köze lenne egymáshoz. A bírónő múlt héten kapott meg egy elég nagy horderejű ügyet. Befektetők indítottak pert a Deutsche Bank ellen, mert szerintük a német pénzintézet hamis, illetve félrevezető tájékoztatást adott a pénzmosás kivédését célzó gyakorlatáról, és nem ellenőrizte rendesen a magas kockázatú ügyfeleit, köztük az emberkereskedelem és szexuális bűncselekmények vádjával tavaly bíróság elé állított Jeffrey Epsteint, aki meghalt börtöncellájában nem sokkal azután, hogy előzetes letartóztatásba került, ezt írta a Soros-news.
The FBI is investigating a shooting that occurred at the home of Judge Ester Salas in North Brunswick Township, New Jersey earlier this evening, July 19. We're looking for one subject & ask that anyone who thinks they may have relevant information call us at 1-973-792-3001.
— FBI Newark (@FBINewark) July 20, 2020

Esther Salas és férje Mark Anderl
A támadás nem sokkal azután történt, hogy Esther Salas megkapta a Deutsche Bank ellen a befektetői által kezdeményezett eljárást, amelyben a bank menedzsmentjének kétes szerepét vizsgálnák, hiszen a pedofil gyermekmolesztáló és az elit számára fiatal lányokat szállító bűnszervezet is a bank kuncsaftja volt.Esther Salas bírónőt még anno Barack Obama nevezte ki 2010-ben és védőként, illetve amerikai magisztrátus bíróként dolgozott New Jersey-ben.
Mexikói - zsidó apa és kubai katolikus anya lánya. Ő volt az első LATIN származású, aki New Jersey-ben szövetségi bíróként szolgálatba léphetett.A bank 150 millió dollárt már így is felajánlott, hogy hajlandó kifizetni az ügyben érintetteknek.
BREAKING: Gunman dressed as FedEx deliveryman shoots husband and son of federal judge Esther Salas at their New Jersey home, killing the son. This is the same judge that received the Deutsche Bank case involving Jeffrey Epstein. pic.twitter.com/EfxvoVUaz2
— Mike Coudrey (@MichaelCoudrey) July 20, 2020
Újabb merénylet a pedofil elit bűncselekményeit vizsgálni akarók ellen
Kétségtelen, hogy nem véletlen támadásról, hanem célirányos újabb merényletről van szó az Epstein ügyben vizsgálódó személyek ellen.Eddig több tucat embert gyilkoltak meg azok, akiket az Epstein-ügy és a Clinton-éra gyermekrablási összeesküvései súlyosan érintenének, ha napvilágra kerülnének.
(Alternatív hírek nyomán) 