2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Beismerte az iszlamista terrortámadást az iraki migráns

Iszlamista terrortámadásnak minősítette szerdán a berlini ügyészség a német fővárosban előző este szándékosan okozott balesetsorozatot, amelyben hatan megsérültek.A német főváros déli és délnyugati részét átszelő A100-as autópályán kedd este három baleset történt, hatan megsérültek, köztük hárman súlyosan. A berlini rendőrség szerdai tájékoztatása szerint megállapították, hogy a feltételezett elkövető szándékosan ütközött autójával más járműveknek, motorkerékpárokat és robogókat szemelve ki célpontnak. A tettest háromrendbeli gyilkossági kísérlettel gyanúsítják, és szerdán az előzetes letartóztatásba helyezésére készültek. A kihallgatásán tett kijelentései alapján vallásos-iszlamista indíttatásból követte el a bűncselekményeket. Azonban labilis idegrendszerre utaló jeleket is feltártak nála. Az ügy feltárására alakított nyomozócsoport egyelőre nem talált arra utaló jeleket, hogy a gyanúsított terrorszervezet tagja volna – áll a rendőrség közleményében.

Lerobbant az ámokfutás után

Egybehangzó sajtójelentések szerint a gyanúsított egy 30 éves iraki, elutasított menedékkérő. A Bild című lap szerint hazájából Finnországba távozott, és onnan érkezett Németországba 2016-ban. Ideiglenes tartózkodási engedélye 2020 végén jár le. Az autópályás ámokfutás azzal ért véget, hogy a harmadik karambolban a férfi autója működésképtelenné vált. Ekkor kiszállt és a kocsi tetejére helyezett egy fémdobozt, amelyről azt állította, hogy robbanószerkezetet tartalmaz, és működésbe hozza, ha bárki megközelíti. Szemtanúk szerint egy kés is volt nála és az Allah akbar! kiáltást hallatta. A helyszínre riasztott rendőrök főleg egy arabul beszélő rendőr segítségével tudták őrizetbe venni – áll a beszámolókban.

Priusza volt az elkövetőnek

Több német lap arról is beszámolt, hogy a gyanúsított tavaly négy hónapig együtt lakott egy terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak mutatkozó, regisztrált közveszélyes iszlamistával egy menedékkérőket befogadó otthonban. Margarete Koppers berlini főügyész szerdán a tartományi rangú főváros törvényhozásának jogi bizottsága előtt számolt be a nyomozás első eredményeiről. Sajtójelentések szerint elmondta, hogy a férfinak többször volt már dolga a rendőrséggel súlyos testi sértés gyanúja és hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt. Az utóbbi ügyben 2018-ban pszichés állapota miatt felmentették, és elrendelték gyógykezelését. Koppers azt is elmondta: a balesetsorozat ügyében nem találtak további lehetséges gyanúsítottakra, segítőkre, tettestársakra utaló nyomokat.  A helyszínre riasztott rendőrök az elkövetőt végül leteperték és elszállították. A gyanús dobozt a szakemberek előbb röntgensugárral világították át, majd magas nyomású vízzel nyitották ki, ám benne csak szerszámokat találtak. A férfi autójában sem volt nyoma robbanószerkezetnek vagy fegyvernek.A német hatóságok nyilvántartása szerint 2013 óta megötszöröződött, 680-ra nőtt a veszélyes szélsőséges iszlamistaként számontartottak száma. Az utóbbi években több terrortámadás sújtotta Németországot, közülük a legsúlyosabb a 2016-os, karácsonyi vásárban rendezett mészárlás, melyet egy tunéziai menedékkérő követett el.Forrás: Magyar Nemzet
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató