2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Az ellenzéki pártok homoszexuális képviselői megvitatták, hogy kellenek-e vadhajtások

A közel kétórás eseményen egyébként a 2022-es ellenzéki megállapodásra készülő pártok közül csak a Jobbik nem képviseltette magát. Sebián-Petrovszki László a Demokratikus Koalíció, Gáspár Zoltán az MSZP, Turgonyi Dániel a Momentum, Barabás Richárd pedig a Párbeszéd színeiben vállalja nyíltan melegségét.Mint mondták, nem Novák Előd az első olyan radikális jobboldali politikus, aki nyíltan szembemegy a melegek bármilyen típusú integrációs kísérletével. Novák pártja, a Mi Hazánk folyamatosan támadja a közösséget, ennek pedig csak az egyik megnyilvánulása az, hogy a politikus most éppen zászlókat lopkod. Bár poén szinten a keddi eseményen is utaltak a nemzeti radikális „zászlógyűjteményére”, a résztvevők szerint a probléma rendszerszintű. „Vékony a határvonal szólásszabadság és gyűlöletbeszéd közt” – mondta Gáspár Zoltán. „Korlátozások kellenek, konkrét, kijátszhatatlan jogi szabályozásra van szükség”. Azonban a szabályozás mikéntje folyamatos vita tárgyát képezi ellenzéki térfélen is. Sebián-Petrovszki László például meghagyná az ilyen „vadhajtásokat” is. Szerinte a demokráciának része kell, hogy legyen az ellenvélemény, még ha az radikális is. A problémát, mint mondta, nem tiltani kell, hanem meg kell próbálni kezelni, így például a propagandával is kell valamit kezdeni. Jogi megoldásra szerinte is szükség van, de nem nemi, hanem szakpolitikai úton. A DK politikusa elmondta: a 33-as törvényről volt olyan ellenzéki koordináció a törvényjavaslat bizottsági vitáján, amibe be tudták vonni a politikai centrumba csak az utóbbi években tolódott Jobbikot is.
Érdeklődnek, veszik a fáradtságot, hogy meghallgassanak minket, megpróbálják megérteni, hogy ez nekünk miért fontos
– mesélte. Barabás Richárd hozzátette: egy demokráciában, főleg koalíciós kormány esetén mindenkinek kompromisszumot kell kötnie, így nekik és a Jobbiknak is bizonyos kérdésekben. Szerinte „nem arra kell fókuszálni, ami szétválaszt, hanem arra, ami összeköt”. Más kérdés, hogy a Jobbikkal LMBTQ kérdésben még így is nagyon nehéz lehet a koordináció. Barabás és Turgonyi is kiemelte, hogy elsődleges feladatnak tartják a közbeszéd színvonalának javítását. Turgonyi szerint emellett az agresszív kommunikáció egy tünet, például egy elhanyagolt oktatási rendszeré, így még az is reformra vár.Forrás: HVG
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató