2024. április 17. - Rudolf
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Az óceánba eresztik Fukusima radioaktívan szennyezett vizét

A japán kormány eldöntötte, hogy az óceánba eresztik a 2011-ben katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőmű radioaktív elemeket tartalmazó, már kezelt hűtővizét – jelentette japán médiaközlésekre hivatkozva pénteken a Reuters hírügynökség.Kato Kacunobu, a kormány főtitkára pénteki sajtóértekezletén azt mondta, hogy döntést egyelőre nem hozott a kabinet. „Ugyanakkor nem lehet a végtelenségig halogatni ennek a problémának a megoldását” – tette hozzá. A japán halászok azonnal tiltakoztak a tervek ellen. Kiszi Hiroszi, a halászokat tömörítő országos érdekvédelmi szervezet vezetője több szaktárcának küldött levelében szólította fel a kormányt, hogy álljon el a terveitől. Az erőművet működtető Tokyo Electric Power cég több mint egymillió tonna sugárszennyezett hűtővizet gyűjtött tartályokba a Fukusima I. atomerőmű területén azóta, hogy a 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő szökőár súlyosan megrongálta az erőmű három reaktorát.Egy japán szakértői bizottság idén januárban tett javaslatot a kormánynak, hogy eresszék a Csendes-óceánba a radioaktívan szennyezett vizet, és így szabaduljanak meg tőle. Az ipari minisztériumhoz tartozó bizottság azt a lehetőséget is vizsgálta, hogy a vizet hagyják elpárologni, de ezt a megoldást végül elvetették. Minisztériumi szakértők becslése szerint azon a helyen, ahol a tengerbe eresztik majd a nagyrészt sugármentesített vizet, a tenger sugárszennyezettségének éves dózisa 0,62 mikrosievert lesz, a levegőjé pedig 1,3 mikrosievert. Az emberi szervezet átlagosan 2100 mikrosievert természetes sugárzásnak van kitéve egész évben. A megsérült reaktorokat folyamatosan hűtik vízzel. A repedéseken kifolyt vizet részben sugármentesítik, majd újra hűtésre használják. Az évek alatt felhalmozódott rengeteg hűtővizet kezelték, és a Tokyo Electric tájékoztatása szerint a vízben lévő 62 radioaktív elem – kivéve a trícium – szintje lecsökkenthető olyan szintre, amely már nem ártalmas az emberekre. Az erőmű területén már nincs sok hely további víztartályok számára, és a katasztrófa helyszínének megtisztítása évtizedekig is eltarthat. A használatban lévő tartályok számítások szerint jövő nyáron teljesen megtelnek. A megolvadt fűtőelemek eltávolítása a tervek szerint 2021-ben kezdődhet meg, és tíz éven át tart majd. Az erőmű hat reaktorának pihentető tartályaiban 4741 fűtőelem van, és 1,2 millió tonna szennyezett hűtővíz gyűlt fel az e célra telepített tartályokban.Forrás: Demokrata
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató