2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Szijjártó bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután nem engedték belépni a miniszteri biztost

Az ukrán határőrök nem engedték be Ukrajna területére Grezsa Istvánt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy válaszul bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Ukrajna budapesti nagykövetét.Szijjártó Péter videonyilatkozatában elmondta: a történteket kikérték maguknak és a nagykövetnek átadták tiltakozásukat. Úgy fogalmazott: derült égből villámcsapásként érte őket a hír, hogy Grezsa István Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztost nem csak nem engedték be Ukrajnába, hanem arról tájékoztatták, hogy – mint a magyar kormány egyik magas rangú tisztségviselőjét – három évre kitiltották Ukrajna területéről. A miniszter emlékeztetett arra, hogy két és fél héttel ezelőtt telefonon beszélt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és abban maradtak, hogy maguk mögött hagyják az ukrán helyhatósági választások után előállt feszültségeket és a pozitív ügyekre, a közös sikertörténet alapjainak lerakására koncentrálnak. Ehhez képest Grezsa István kitiltása nem a barátkozás, nem a barátság, nem a közös sikerek keresésének szándékára utal.
Szijjártó Péter azt mondta: ezt azért is sajnálja, mert a magyar kormány mindig is jószomszédi kapcsolatokra törekedett Ukrajnával, mivel a kárpátaljai magyaroknak is az a jó, ha a két ország jóban van egymással. Emlékeztetett: a feszültségek akkor kezdődtek, amikor az előző ukrán elnök hivatali ideje alatt elvették a kárpátaljai magyaroktól az anyanyelven való tanulás és boldogulás jogát és lehetőségét.A magyar kormány abban bízott, hogy az új ukrán elnök hivatali ideje alatt ezeket az elvett jogokat visszakapják a magyarok. Bár, ez mostanáig nem történt meg, a magyar kormány mégis folyamatosan nyitottságot mutatott és mutat az együttműködésre.Felidézte azt is, hogy ukrán kollégája azt mondta: Kárpátalját egy közös sikertörténetté kell tenni. Szijjártó Péter ennek kapcsán megjegyezte: ehhez a sikertörténethez azok a magyar fejlesztési programok vezetnek, amelyeket több tízmilliárd forint értékben hajtottak végre Kárpátalján: óvodákat, iskolákat, kulturális intézményeket újítottak fel, kórházak működéséhez járultak hozzá, környezetvédelmi beruházásokat finanszíroztak. Ezek vezetnek a közös sikertörténethez, nem a kitiltások – emelte ki Szijjártó Péter.A miniszter azt mondta: remélik, hogy Ukrajna egyszer valóban visszatér majd a közös sikertörténetek kereséséhez és a közös tiszteleten alapuló együttműködéshez. Mi készen állunk rá – fogalmazott Szijjártó Péter. Az ukrán külügyminiszter október 26-án az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva jelentette be, hogy Ukrajna megtiltotta a beutazást területére két – általa nem megnevezett – magas rangú magyar tisztségviselőnek az ukrajnai helyhatósági választások alatt folytatott kárpátaljai agitációjuk miatt. Egy október végi sajtótájékoztatóján kijelentette: Ukrajna ennek ellenére készen áll a konstruktív együttműködés folytatására Magyarországgal. Hozzátette, hogy bármely más országgal szemben ugyanilyen kemény válaszreakciójuk lett volna hasonló esetben.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató