2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gyurcsány: Orbán ma háborúba hívta a nemzetét

A DK elnöke szerint „történelmi zsákutcába vezeti az országot a miniszterelnök”.

Orbán Viktor kormányfő péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A miniszterelnök a beszélgetés elején a magyar vétó kapcsán elmondta: „mindent megfontoltak, mindent meggondoltak”. Mint fogalmazott, most ősszel nem kellett volna engedni az EP-képviselőknek, és nem kellene ragaszkodni ahhoz, hogy politikai kérdéseket válságkezelési eszközökkel összekössenek.Orbán: Magyar és lengyel szavazat nélkül nem lesz Új Generációs alapOrbán Viktor beszélt arról is, hogy a magyar és lengyel szavazat nélkül nem lesz Új Generációs alap és hétéves költségvetés az Európai Unióban. Mint fogalmazott:

Nem akarok komprommisszumot kötni, egy megoldást kell találni erre a helyzetre
A bajba jutott államoknak minél hamarabb oda kell adni a pénzügyi alapokat” – szögezte le a kormányfő. Hozzátette, hogy bár az EP és a Soros-hálózat úgy gondolta, hogy a jogállami kérdéseket a költségvetési kérdésekhez kötnék,
nem lehet minket pénzzel megvásárolni. Ha szabadságról és a szuverenitásról van szó, akkor nem térünk el a szándékainktól.” 
Mint mondta: „a háttérben Soros György szövi a szálakat. Nem egészen érthető, hogy miért kell komolyan venni Soros szavait, ha amerikai állampolgár, és semmilyen befolyása nem lehet európai kérdésekre” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.Gyurcsány: az Európai Parlamenten senki nem fog tudni átgyalogolniA DK elnöke a miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatára reagálva közölte, szerinte
„az Európai Parlamenten senki nem fog tudni átgyalogolni. Sem ő (Orbán Viktor miniszterelnök – a szerk.), sem az Európai Tanács (az uniós országok vezetői – a szerk.).”
Gyurcsány Ferenc hozzátette: „az európai helyreállítási alapot meg, ha nem ebben a formában, másképp fogja megcsinálni a maradék 25-25 ország”.Forrás: Mandiner
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató