2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Csurka István: Búgócsiga

A Karácsony-est varázslatos teljességét csak azok az egészen kicsi, de már nyiladozó értelmű gyermekek élik át, akiknek még a Jézuska hozza a búgócsigát. Az ám, a búgócsiga!Csurka István írásaMég jóformán el sem kezdtem fogalmazni ezt a kis beszélyt, amikor egyszer csak megszólalt bennem valahonnan gyermekkorom elsüllyedt világából egy karácsonyi búgócsiga. Hangjától megelevenedett az emlékezetem. Ott hasaltam a szoba közepén, a szőnyegen. Régen meghalt apám ült mellettem, törökülésben, térdén az öcsémmel s egyetlen feladatunk a vasút összeszerelése volt, a sínek és váltók minél ravaszabb, életszerű vezetése. Az ólomkatonák bevagonírozása és a szemaforok felállítása. Közben szólt a búgócsiga. Hangja elkeveredett az új játékok festék- és zománcszagával, az asztalon maradt sütemények és felbontott szaloncukrok illatával, apám boldog kacagásával. A búgócsiga nálunk sem volt hosszú életű. Szétvertük. De minden karácsonyra kaptunk újat. Aztán kinőttünk belőle. Kezdtek sorjázni a búgócsiga nélküli karácsonyok, mígnem aztán a színen megjelentek az én gyermekeim és már az én Jézuskám hozta a búgócsigákat, mi tagadás, kissé magamnak. Gyermekeim körében már nem volt akkora sikere. Ezen nem csodálkoztam. Mi becsülete is lehet egy ilyen egyszerű szerkezetnek a televíziós korszak gyermeke szemében. Ez a bársonyos, titokzatos búgás az ő fülükbe már nem lopta be magát. Ez természetesen nem nagy tragédia, mindössze annyi történt, hogy egy élmény, a búgócsiga-élmény nem hagyományozódott át apáról fiúra és leányra. A hang már csak bennem búg s bennem is csak ilyenkor, Karácsony-estéken. Ám a veszteség ennél egy kicsivel mégis csak nagyobb. A búgócsiga harmóniát hirdető hangja, bársonyossága és ércessége, ugyanakkor a lelke és titokzatossága csupán egy kisebbik része volt a jelenségnek, mert a búgócsigát mi mindig közösen kaptuk, ketten egyet. Minden a gyermek számára fontos tulajdonjogi kikötés nélkül. Akkor persze én ezt nem vettem észre, csak elfogadtam. Ám az már egyáltalán nincs kizárva, hogy most, évtizedek múltán éppen emiatt a közös volta miatt ennyire kedves a búgócsiga. De ezt én most már inkább csak kérdezem. Mit is tehetnék mást ebben a nagy, búgócsiga nélküli bizonytalanságokban? Valamikor meleg volt körülöttem, a dolgokra és a történésekre nem kellett rákérdeznem, mert minden egyszerű volt és természetes és a búgócsiga összekötött távoli kistestvérrel, aki éppen világra jött szalmán, egy méla szamár társaságában. Egy kicsit szégyellem magam ebben a búgócsigátlanságomban, mert nemcsak kinőttem belőle, hanem le is mondtam róla, hagytam, hogy az élet álságos eszközeivel lebeszéljen róla. Végignéztem, hogy másoktól meg egyszerűen elvegyék a búgócsigát és nem volt szavam hozzá. A szemem láttára fordítottak hátat jellemük búgócsigás jobbik részének iszonyatosan sokan és én nem kiáltottam rájuk. Persze, nem csak ez történt. Voltak itt olyan karácsonyok is, amikor nehéz csizmák taposták össze és rúgták széjjel a búgócsigákat. Gazemberek karácsonyrombolása, papok és főpapok letartóztatása volt, de a lemondásra mindez nem mentség. A lemondás minden romlás kezdete. Erre a lágerek népe a tanú. Ki halt meg előbb? Aki feladta, aki lemondott önmagáról, aki nem figyelt már a saját búgócsigájára. A doni nehéz fagyban visszavonuló második magyar hadsereg emberei közül is abból vált útszéli hóbálvány, aki leült. Ma már hál’Istennek nem vagyunk ekkora borzalmaknak kitéve, de a lemondás iszonyú halál árnyéka itt leselkedik karácsonyi ablakunk előtt. Nem szabad lemondani a búgócsigáról. Lelkünk jobbik része, gyermeki fele egyetlen, igazi, megtartó iránya. Békés, boldog, megáldott búgócsigázást kívánok ma mindenkinek.Elhangzott 1987. XII. 24-én a Vasárnapi Újságban
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató