2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Rákay Philip: Bevallom, jó ideje irritál Berg Dániel, egy ócska hazaáruló

Rákay Philip legújabb írása:„Bevallom, jó ideje irritál Berg Dániel. De nem csak úgy felületesen, jó mélyről. A legbelső, zsigeri régiókban rázza nálam a vészcsengőt ez a fröccsöntött marxista, azóta, hogy évekkel ezelőtt megláttam valamelyik hírműsorban. A CEU védelmében rendezett tüntetések idején figyeltem fel rá először. Sosem felejtem, ahogy szónokolt a tömegnek. Megdöbbentő volt. Az első pillanatban érezni lehetett, hogy ezúttal nem egy átlagos - az egyeteméért okkal, ok nélkül aggódó -, remegő hangú, lánglelkű ifjú próbálkozik lelkesíteni az összegyűlteket, hanem egy rendkívül profi, kiképzett provokátor. Úgy is mondhatnám: hivatásos forradalmár, aki érezhetően, parancsot teljesítve hergelte közönségét. Már akkor tudtam: valami nem kerek Berg körül. Azóta persze az érzések százszorosan beigazolódtak. Sok minden kiderült számomra vele kapcsolatban - többek között a Pesti Srácok remek cikksorozatának köszönhetően, és egyéb, meg nem nevezhető csatornákon keresztül -, de persze mindig maradnak az efféle alakok környékén soha ki nem bogozható, pláne nem papírokkal bizonyítható tények, tevékenységek. Küldetésük természetéből fakadóan így van ez... Nézzük címszavakban, mi minden tudható Bergről, csak hogy összeálljon az a kép: - Kettős állampolgár (amerikai-magyar) - 2017 előtti életéről szinte nincs információ, Wikipedia-oldalát valószínűleg törölték - A CEU-tüntetések előtt néhány hónappal vették fel a Soros-egyetemre, emiatt költözött Budapestre - 2017-ben a CEU-tüntetések fő szónoka, nem sokkal később - kvázi a semmiből - már a Momentum elnökségi tagja - A CEU-tüntetések - az egyetem melletti kiállásból - igen gyorsan kormány- és rendszerellenes protestálássá alakultak. Pillanatig se gondoljuk, hogy mindez a véletlen műve! - 2017-ben Berget fogadták a Fehér Házban, ahol demokrata képviselőkkel találkozott. Például Nancy Pelosival, aki az egyik legbefolyásosabb demokrata politikus, a képviselőcsoport vezetője. Az amerikai politikusoknál Berg Magyarország belügyeibe való beavatkozásért, az Orbán-kormány megregulázásáért lobbizott - 2018-ban Kaposváron, magát lokálpatriótának hirdetve indult a választásokon, mérsékelt sikert aratva. Az ő nevéhez fűződik az a virtigli komcsi ötlet, hogy listázni kell Kaposváron - majd később az egész országban - a fideszes vállalkozásokat, hogy könnyebb legyen bojkottálni, ellehetetleníteni őket - 2019-ben Berg hirtelen budai, II. kerületi lokálpatriótává alakult. Az önkormányzati választásokon az ellenzéki szivárványkoalíció nyert, és mily meglepő: Berg Dániel kapta az alpolgármesteri széket. Egyebek mellett a nemzetközi kapcsolatokért felelős. Mi másért? - 2019-ben az Európai Liberális Párt, az ALDE egyik alelnökévé választották - Berg Dániel élettársa Cseh Katalin momentumos EP képviselő (szintén kettős állampolgár) - Berg igen kiterjedt nemzetközi, politikai- és egyéb „fedett” kapcsolati hálóval rendelkezik, ami finoman szólva sem szokványos, pláne nem egy alig három esztendeje politizáló embertől Ezek után persze nem is csoda, hogy a napokban - a washingtoni események után - Berg több posztban is azzal lázított, hogy az a „mérgező, populista” politika, amely a trumpizmus és az orbánizmus közös jellemzője, bizony az vezetett az amerikai zavargásokhoz. Egyebek mellett ezt írja: „A populizmus olyan mérgező politikai irányzat, amely emberek hergelésére, hazugságokra és uszításra épül, mögöttes tartalom nélkül. Ez sokszor erőszakban végződik, ahogy tegnap is történt a világ legerősebb demokráciájában. Sajnos jól megismerhettük ezt a műfajt itthon, Magyarországon is az elmúlt évtizedben.” Tényleg, Berg ügynök? És ki volt az, aki a CEU-tüntetéshullám idején 2017-ben, majd az úgynevezett rabszolgatörvény-ellenes zavargások heteiben megbénította Budapest utcáit? Ki dobálta meg festékkel a köztársasági elnöki palotát, ki firkálta össze az országot O1G-vel, ki skandálta a »bajszos szart«, meg azt, hogy »Aláírtad János, égni fog a város!«, ki volt az, aki meggyújtotta az ország karácsonyfáját és a körülötte álló szánkókat, s ordította, hogy: »Égjen a jászol!«, ki akart betörni az Országház épületébe, ki szidalmazta, vegzálta mocskos módon a sorfalban álló rendőröket, rendőrnőket, ki vágott hozzájuk üvegeket, meg füstgránátot? TI VOLTATOK! És most te merészelsz hergelésről, meg uszításról és erőszakról beszélni, amit szerinted itthon megismerhettetek, Berg ügynök? Miközben agresszívak, felforgatók kizárólag a hozzád hasonló gazemberek voltak, miközben a szegény rendőrök békésen tűrték, vérprofin kezelték aljadék akcióitokat. És most te vagy az, aki arról szónokol, hogy le kell számolni a szörnyű orbánizmussal. Annyira tipikus tempó ez Berg, és annyira ismerünk már benneteket a történelem legdicstelenebb fejezeteiből... A fiataloknak mondom, csak a tisztánlátás kedvéért. Elhiszem, hogy a Momentum - korban legalábbis - közel van hozzátok, meg azt is, hogy kreatív a lila logó, és persze vonzónak tűnhet egy - első ránézésre, hunyorítva - politikai szűznek, érintetlennek tűnő, újszerű, fiatalos párt. De véletlenül se hagyjátok magatokat megtéveszteni! A Berghez hasonlatos, álságosan hazug »világmegváltók« ténykedését soha ne keverjétek össze azzal, hogy ifjan persze még menőnek tűnhet - úgy három percig - a baltával faragott arcú, marxista terrorista, Che Guevara képével díszített pólóban lázadni a nagyvilág ellen. Majd idővel úgyis rájöttök, kicsit sem menő kommunista, beteges hajlamú gyilkosokért és utópisztikus lázálmokért rajongani... És - ha kérhetem - a képzelet alkotta, remek stílusú, angol titkosügynököt, a trendi James Bondot se kezdje senki összemérni a Berg-félékkel. Berg nem Bond. Sok szempontból sem. Bond ugyanis egy büszke patrióta, Berg pedig csupán egy ócska hazaáruló.”  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató