2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Transzneműek jogsérelme miatt ítélte el Romániát Strasbourg

Egy Svájc kontra romániai roma nő ügyben viszont utóbbi javára döntött az EJEB.Nagyüzem volt a napokban Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán – már ami Romániát illeti. A két friss ítélet közül az egyikben elmarasztalták keleti szomszédunkat, mert megsértette két transznemű román állampolgár magánélethez való jogát. A nőként nyilvántartott 38 és 44 éves felperes meg akarta változtatni a nemét a hivatalos okmányokban, ezt azonban a román bíróságok nem tették lehetővé, illetve nemváltó műtéthez kötötték. Az EJEB bírái szerint a román igazságszolgáltatás egy feloldhatatlan dilemma elé állította a felpereseket: vagy akaratuk ellenére sebészeti beavatkozásnak vetik alá magukat, ezzel pedig sérül a testi integritásukhoz való joguk, vagy lemondanak a szexuális irányultságukról, ez viszont a magánélethez való joggal összeegyeztethetetlen. „Kiszolgáltatott, megalázó és szorongással teli” helyzetbe sodorták ezzel a felpereseket, egy olyan szituációba, melyben „felborult az általános érdek és az érintett felek közötti egyensúly” – indokolnak a jogalkalmazók az ítéletben. A talárosok testülete egyhangúan döntött, hogy a felperesek egyenként 7500 euró erkölcsi kártérítésre jogosultak,
egyikőjük további 1153 eurót kap, mert kétszer is műtétnek vetette alá magát.
A másik döntés főszereplője is román állampolgár. A roma származású romániai nőnek kártérítést ítéltek meg, mivel 2014-ben ötszáz frankra büntették koldulásért. Az ügy alperese: Svájc. Az alpesi ország tehát 922 euró morális kártérítést kell fizessen a fiatal írástudatlan lánynak, akit úgy bírságoltak meg 7 évvel ezelőtt, hogy nem volt munkahelye, szociális segélyt sem kapott, ebből kifolyólag jogában állt Genf utcáin koldulással előteremteni az alapvető szükségleteit fedező pénzt. Egyébként annak idején, amikor kiszabták rá a büntetést, nem volt honnan kifizetnie, ezért előzetes letartóztatásba helyezték, megsértve ezzel az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8-as cikkelyét.Forrás: Mandiner
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató