2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bemutatták az SZFE új campusát

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat – közölte Szarka Gábor kancellár az SZFE új, naphegyi campusának csütörtöki sajtóbejárásán.Az egyetem kancellárja emlékeztetett arra, hogy a korábban a Duna TV székházaként szolgáló, frissen felújított épület az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének otthona lesz. Szarka Gábor az MTI kérdésére válaszolva elmondta: az oktatás újraindítása elsősorban a járványhelyzet alakulásától függ. Februárban a magyar egyetemeken még távoktatás zajlik, a filmes és a színész hallgatók azonban jórészt gyakorlati képzésen vesznek részt. Az SZFE vezetése ezért abban bízik, hogy február második felétől külön engedéllyel bizonyos részterületeken újraindulhat a gyakorlati oktatás. Mint hangsúlyozta, a helyszínek ehhez adottak: az elmúlt hónapokban az SZFE minden régi és új campusa átesett kisebb vagy nagyobb felújításon. A színész- és az elméleti képzés helyszíne továbbra is a Szentkirályi utca és az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz, a Duna TV volt székházában pedig a filmes képzés zajlik majd, 21. századi, világszínvonalú körülmények között. „Nagyon büszkék vagyunk, hogy a blokád után az elmúlt két hónapban elvégeztünk egy két-hároméves programot” – fogalmazott a kancellár. Szarka Gábor szerint meglepő volt, hogy a hallgatók a Vas utcában egy olyan létesítményt védtek, ahol „évtizedes pusztulatot” lehetett találni, ilyen körülmények közé ugyanis senkit nem lehetett visszaengedni. Mint közölte, a Duna TV volt székházának felújítására mintegy 500 millió forintot fordított a kormányzat, a többi helyszínen azonban néhány tízmillió forintból megoldották a felújítást. A kancellár felidézte, hogy borzasztó állapotokat találtak az SZFE kollégiumában is, ezért a kollégisták elhelyezését új helyszínen valósítják meg, ahol az eddigi 50 helyett 70 főnek tudnak szállást biztosítani. Az új kollégiumban jelenleg „az utolsó simításokat” végzik, ezt követően jelentik be a helyszínt. Arra a kérdésre, hogy nem tartanak-e a hallgatói tiltakozások folytatásától, a kancellár elmondta: ha valaki látja az új helyszíneket és tudja azt, hogy nem változik az osztályfőnökök személye, akkor reményei szerint nem lesz mi ellen tiltakozni. „Bebizonyítottuk, hogy évtizedes lemaradást be tudunk hozni két hónap alatt, bebizonyítva ezzel a modellváltás sikerét is” – fogalmazott. Szarka Gábor emlékeztetett arra is, hogy a Vas u. 2/c alatti épület, amelyben az Ódry Színpad is található, a református egyházé volt, majd az ötvenes években államosították. Nem vitatva az elmúlt évtizedek hagyományait és hogy számos nagy színészlegenda pályafutása indult ebből az épületből, mégis figyelembe kell venni, hogy ez egy államosított, az egyháztól elvett létesítmény. A modellváltás során ezért „az igazságot helyre kell állítani”: az lenne a legjobb, ha az épület visszakerülne „jogos tulajdonosához” – szólt az egyetem vezetésének terveiről a kancellár, hozzátéve: erről egyelőre még zajlanak a tárgyalások. Szarka Gábor felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi helyzet – a felújítások ellenére is – átmeneti állapot, a cél egy világszínvonalú, új campus felépítése, az Ódry Színpad hagyományát pedig addig is őrzik, majd az új campuson is folytatják. Mint a kancellár elárulta, nemrég találtak egy az SZFE előző vezetése által rendelt tanulmányt a Vas utcai campus fejlesztéséről, ennek része lett volna, hogy az Ódry Színpadot lebontják és a helyén egy sportlétesítményt hoztak volna létre. Sára Balázs, a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az egyetem filmes képzése kinőtte a Szentkirályi utcai épületet, az operatőröknek például nem jutott ott stúdió, az ő képzésük a Róna utcában zajlott. A Duna TV egykori székháza eközben üresen állt, noha némi felújítással tökéletesnek ígérkezett a filmes képzésre. Az épület elmúlt hónapokban végrehajtott felújítása lehetővé teszi, hogy minden filmes képzés egy helyre költözhessen – jegyezte meg. Sára Balázs elmondása szerint a munkálatok érintették a gépészeti, építészeti, elektromos és IT-rendszereket is. A filmes képzés az eddiginél kétszer nagyobb alapterületen történik majd. Az új helyszínen tizenkét tanterem, filmstúdiók, hangszigetelt hangoktató terem és vágószobák, szinkronstúdiók, különböző méretű vetítők, valamint komoly hangtechnikával felszerelt zeneterem várja a majd a hallgatókat, de az eszközállomány is folyamatosan bővül majd – számolt be a fejlesztésekről Sára Balázs.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató