2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

"Miközben a kormánypártok a székeik elveszítésétől tartanak, az olaszok egészségüket, munkájukat, biztonságukat veszítik el" – írja Salvini

A SkyTg24 hírtelevízió kommentárja szerint hiába kapott bizalmat, a Conte-kormány "béna kacsává" vált, mivel mostantól, ha az Élő Olaszország tagjai nemmel szavaznak, a kormányt bukás fenyegeti.A szenátus elnökének hivatalos bejelentése szerint Conte 156 szavazattal 140 ellenében, 16 tartózkodás mellett szerezte meg a szenátus bizalmát. A stabil kormányzáshoz szükséges többség alsó határának 155 szavazat számított, az abszolút többséghez 161 szavazat lett volna szükséges. A szavazási eredményt viták kísérték, mivel a felsőház két tagja a voksolási időn túl szavazott, és éppen ez növelte Conte támogatottságát.A kormánypártok hangos tapssal ünnepelték az eredményt. Elemzők rámutattak, hogy a kormányválságot múlt héten előidéző, Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) két tagja a párt diktálta tartózkodás helyett Contét támogatta. Meglepetésre bizalmat szavazott a kormánynak két örökös szenátor, köztük Mario Monti volt kormányfő, továbbá a Hajrá Olaszország (FI) két tagja is. Utóbbiakat azonnal kizárták a jobbközép pártból. A SkyTg24 hírtelevízió kommentárja szerint hiába kapott bizalmat, a Conte-kormány "béna kacsává" vált, mivel mostantól, ha az Élő Olaszország tagjai nemmel szavaznak, a kormányt bukás fenyegeti. Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép ellenzék vezetője az államfő, Sergio Mattarella "közbelépését" sürgette, azt hangoztatva, hogy Giuseppe Conte elveszítette biztos többségét, egy-két szavazattal pillanatnyi levegőhöz jutott, de gyenge kormány vezeti az országot az egészségügyi, gazdasági vészhelyzetben. 
"A focipiacnál is nagyobb adok-veszek folyt a szenátusi szavazáson"
- jegyezte meg a Liga vezetője.
"Miközben a kormánypártok a székeik elveszítésétől tartanak, az olaszok egészségüket, munkájukat, biztonságukat veszítik el"
- hangoztatta Salvini. Elemzők szerint Conte egyeztetésre készül az államfővel. Tervei között szerepel a kormánytöbbség bővítése új erőkkel. A miniszterelnök egy nappal korábban az alsóházban tartott bizalmi szavazáson is többséget szerzett 321 szavazattal, 259 ellenében, 27 tartózkodás mellett. Ugyanez nehezebbnek bizonyult a szenátusban, ahol biztosan csak az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Demokrata Párt (PD) és a Szabadok és Egyenlők (LeU), valamint a függetlenek egy részének támogatására számíthatott. Sajtóértesülések szerint Giuseppe Conte az utolsó pillanatig egyenként igyekezett "összeszedegetni" a szenátorokat a függetlenek és minden lehetséges párt soraiból kormánya fenntartásához. A miniszterelnök korábban jelezte, hogy abszolút többség nélkül sem készül benyújtani lemondását. A Matteo Salvini vezette jobbközép koalíció pártjai, a Liga, az Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) közös közleménye szerint Conte a parlament előtt "nem létező kormányzati eredményekről" beszélt, miközben az egyetlen járható utat az ellenzék képviseli az ország számára. Az ellenzéki pártok kifogásolták, hogy a "kaméleon" Conte 2018 óta "cinikus átalakulással" minden évben más koalíció élére állt. Salvini "szánalmas színdarabnak" nevezte a kormánynak a bársonyszékekbe való kapaszkodását, és kijelentette, hogy aki ezt a kormányt támogatja, cinkossá válik az ország tönkretételében. A legnagyobb példányszámú napilap, a Corriere della Sera kommentárja szerint Giuseppe Conte két év alatt először Matteo Salvinit, most pedig Matteo Renzit "szorította ki" maga mellől.  Elemzők egyetértenek abban, hogy ha a Conte-kormány, ugyan minimális többséggel, de a helyén marad, a miniszterelnöknek minél gyorsabban bővíteni kell a koalíciót a stabil kormányzás biztosítására.Forrás: Magyar Fórum
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató