2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Egyetlen székely zászló eltávolítása után százat tűznének ki Gyergyóremetén

Pár napja a bukaresti bíróság kötelezte a települést a magyar és a székely zászló eltávolítására a községháza elől, de a székelyek nem hagynák annyiban.a bukaresti ítélőtábla levetette a magyar, a székely és a remetei zászlót a gyergyóremetei községháza előtti oszlopokról egy román blogger által indított per miatt. A híres-hírhedt Dan Tanaséről van szó, – aki ma már parlamenti képviselő – aki másfél évvel ezelőtt indított pert Gyergyóremete önkormányzata ellen. A községháza előtt öt oszlopon öt zászló lobogott tizenöt éven át: Laczkó Albert Elemér polgármester elmondta, hogy sorrendben elől volt a román zászló, jelezve, hogy tisztelik az országot, majd az Európai Unió zászlója, azé a gazdasági és politikai közösségé, amihez az ország tartozik, harmadik a piros-fehér-zöld, vagyis a magyar nemzeti és egyben Magyarország hivatalos zászlója, negyedik a székely zászló és ötödik a közösség, Gyergyóremete zászlója. Az ügy végigment a romániai igazságszolgáltatás különböző színterein, hogy végül a bukaresti ítélőtábla mondja ki: a magyar, a székely és a remetei zászlót el kell távolítani.Azonban a székelyek nem hagyták annyiban.Helyi vállalkozók keresték meg az EMSZ-t azzal, hogy a bírósági ítélet miatt levett székely zászló helyett máshol tűzzenek ki lobogókat. Egy helyett százat! – ez a mozgalom mottója. Az EMSZ tehát száz székely zászlót adományoz gyergyóremetei magánszemélyeknek, hogy házaik homlokzatára helyezzék ki – írja a Székelyhon. A zászlókat helyi kezdeményezők anyagi támogatásával szerezték be, zászlórúddal együtt adják át az igénylőknek, és ha szükséges, zászlótartót is be lehet szerezni az EMSZ-nél. A zászlót átvevő magánszemélynek vállalnia kell, hogy ki fogja tűzni az ingatlanjára, és legalább két évig ott is marad. Az első száz zászló Gyergyóremetére kerül, így most a remeteiektől várják az igényléseket a lobogókra,de innentől kezdve mindenhol, ahol bírósági ítélet miatt el kell távolítani az önkormányzati épületre tűzött székely lobogót, hasonló mozgalmat szerveznek.Ugyancsak ezt szeretnék elérni azon a tizennégy településen is, ahol már korábban megtörtént a zászló levétele. A lobogókat a 0756–976520-as telefonszámon lehet igényelni.Forrás: Mandiner
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató