2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kivágott fák, szeméthegyek: így fest Kamu Geriék zöld stratégiája

Egy fővárosi kezelésű természetvédelmi területen kivágják az erdőt, és máris gyűlik a szemét – számol be a Magyar Nemzet.

„Nem sikerült megvédenie a Karácsony Gergely vezette baloldali városvezetésnek a saját kezelése alá tartozó természetvédelmi területet, a Turjánost a XV. kerületben. Mint azt korábban a Magyar Nemzet megírta, az önmagát zöldként aposztrofáló városvezetésnek nehezen kiismerhető a koncepciója a külvárosi területeken található zöldfelületekkel kapcsolatban, és ennek elborzasztó példája az, ami a Turjánossal történik” – írta meg vasárnap a Magyar Nemzet. 

A történet előzménye, hogy a fővérosi közgyűlés a 25/2013. (IV.18.) Főv. Kgy. rendelet módosításával július 1-jével védetté nyilvánította a Szilas-tavat, mely egy kis tavacska a Szilas-patak és az M3 találkozásánál, melynek védetté nyilvánításig még neve sem volt. Ezt követően gyakorlatilag az erdő nagy részét kivágták, ami azért is különös, mert az erdősáv a Turjános természetvédelmi területhez tartozik. 

A területet mostanra szinte teljesen letarolták arra hivatkozva, hogy a területen halott fák voltak csupán.

A Magyar Nemzet idézi a holtfákra vonatkozó természetvédelmi rendelkezéseket is, aminek fényében a hasonló tarvágás teljesen szakszerűtlennek tűnik. A pilisi parkerdő gazdaság cikke szerint „az odúlakó madarak és emlősök, valamint gombák, kétéltűek, xilofág (elpusztult fákban, cserjékben vagy a még élő egyedek elpusztult részeiben élő) rovarok és például denevérek találhatnak otthont a visszahagyott fák odvaiban, üregeiben. A holtfák eltávolítása nagyban károsítaná az erdők biodiverzitását, az erdei ökoszisztéma sokszínűségét, hisz ezek a fajok mindegyike hasznos feladatot lát el az erdő működésében”.

A magát zöld szemléletűnek nevező budapesti kormányzat, melynek vezetője a Párbeszéd politikusaként maga is a környezetvédelem ügyének elkötelezettje nem rendelkezik átfogó környezetvédelmi koncepcióval, ennek eredménye a Szilas-patak mentén végbement pusztítás is – összegzi riportját a Magyar Nemzet. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató