2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Vádat emeltek a vandál ellen, aki a parlamenti tüntetésen gyújtogatott

Magából kikelve tombolt két éve egy férfi Budapesten a Parlament mellett. Elvileg tüntetni ment, de ahogy a mostani vádemelés is jól mutatja, valójában nem ez volt a célja. Sokkal inkább kárt okozni: két kukát is felgyújtott társaival, ahogy egy táblát is. A tűzre aztán mindent rádobtak, ami a kezükbe került.

A vádirat szerint a férfi és néhány társa elvileg A munka törvénykönyvének módosítása miatt tüntetett két éve karácsony előtt. A Kossuth téren tartott gyűlés után többen a Parlament előtt maradtak. A rendőrök másnap, a hajnali órákban több embert – köztük a férfit is, aki ellen most vádat emeltek - a környező utcák felé tereltek.
Ekkor a férfi és két társa, akiket egyelőre nem sikerült elfogni,

MEGGYÚJTOTTAK KÉT KUKÁT ÉS EGY KÖZLEKEDÉSI TÁBLÁT, MAJD A HALMOKON MEGGYULLADT TÜZET - HOGY AZ NAGYOBB LÁNGRA KAPJON - LEGYEZNI KEZDTÉK.

Ezután a férfi és társai

AZ UTCÁRÓL TOVÁBBI TÁRGYAKAT GYŰJTÖTTEK ÖSSZE, AMELYEKET SZINTÉN A LÁNGRA LOBBANT HALOMRA HELYEZTEK.

Garázdaság miatt indult nyomozás az ügyben, a magából kivetkőzött vandál férfit pénzbüntetésre és közérdekű munkára ítélhetik.

 

Forrás: Origo

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató