2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kapufát lőtt Gyurcsány Ferenc a csirkefarháttal

A Demokratikus Koalíció elnöke úgy tűnik, nincs tisztában az alapvető élelmiszerek áfájával.

Gyurcsány Ferenc kedden Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében értekezik arról, hogy a tavaly tavasszal elhunyt édesanyja pontosan tudta, hogy mennyibe kerül a csirkefarhát.

„A Pápai Textilgyár nem a legjobban fizető munkahely volt a szakképzetlen segédmunkásnőknek. Édesanyám az volt. Aztán mikor nekem jobban ment már, akkor neki is egy kicsivel. De nem felejtett. És tudta, mennyibe kerül a csirkefarhát, azt is, hogy hol volt a legolcsóbb a városban. Most 300 forintért is kaphatsz egy kilót. Szóval nagyjából 60 forint a vételárban kifizetett általános forgalmi adó” – áll a bejegyzésében.

Ám mint ahogy a Magyar Nemzet is írja, a kormány előző ciklusban kezdte meg az élelmiszerek árának áfacsökkentését, először a sertéshús, majd a csirkehús áfája is öt százalékra csökkent. Azaz a háromszáz forintos csirkefarhátnak nem hatvan forint, hanem tizenöt forint az adótartalma.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató