2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kocsis Máté Gyurcsányt lealázó mondatai példaértékűek – mert ez már politikai háború

Fricz Tamás írása

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a parlament tavaszi ülésszakának első napján úgy bánt el Gyurcsány Ferenccel, ahogyan utóbbi már sokszorosan kiérdemelte volna – de így még egyszer sem kapta meg.

Idézzük fel mondatait, mert megéri:

„Bárki kioktathatja Parragh urat erkölcsből, de ön nem. Ön az egyetlen, akinek erkölcsből ebben az épületben semmilyen mondanivalója nem lehet ebben a Házban. Nekünk az nem esik jól, hogy gyurcsányozunk, hanem az esne jól, ha eltűnne a közéletből.”

 

Ideje volt ezt kimondani a parlamentben: Őszödi Gyurcsány Ferenccel csak és kizárólag ilyen hangon szabad bánni, mert ez az egyetlen adekvát válasz az általa előadott handabandázó, hazug, de sokak számára mégis hatásos – és ezért veszélyes! – politikai színjátékra.

Kocsis Máté felszólalása éppen ezért modellértékű, mert a legélesebb ellenzéki fellépésre, melyet Gyurcsány és persze a többi ellenzéki politikus ad elő, csak a legélesebb válasz adható, amely csattan és visszhangzik a magyar közéletben, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, aminek tovább gyűrűző hatása van, ami megjegyezhető és idézhető. Minden más, megengedő, udvarias, glasszé-kesztyűs, netán gyámoltalan kormányzati reagálás gyakorlatilag a verbális vereséggel egyenlő. Aki ezt nem hiszi el, az súlyosan téved.

Mert mi is a jelenlegi helyzet?

Az, hogy politikai háború van Magyarországon, amit nem fegyverekkel, hanem szavakkal vívnak legalább 2022 tavaszáig. Ezt a háborút nem a kormány, nem a Fidesz és a KDNP kezdeményezte, hanem az ellenzéki pártok, különös tekintettel a DK-ra és a Momentumra, de bőszen zárkóznak-zárkóztak fel hozzájuk a többiek is, főleg a Jakab Péter-es Jobbik (bocsánat: Ballik).

Mikortól beszélhetünk politikai versengés helyett immáron politikai háborúról?

Ennek megértéséhez a valódi háborúban szemben álló felek magatartását kell csak megvizsgálnunk. A valóságos háborúban a szembenálló seregek tábornokai és katonái úgy mennek a csatába, hogy az ellenség számukra maga az ördög, tehát velük szemben minden eszköz megengedhető, a küzdelemben nincs morális korlát, lehet átverni, megtéveszteni, hazudni, csalni, lopni, ölni. Ahogy a szovjet katonák harcba mentek a „fasíszt” ordítással, s onnantól kezdve minden megengedett volt számukra. Fordítva ugyanúgy, más jelszavakkal. (Az amerikaiak közel-keleti katonai beavatkozásainak kulcs-szava és indoka pedig a „terrorism” és „terrorist” volt.)

A globális liberális-kozmopolita hálózat által irányított és pénzelt „hazai” ellenzék – tisztelet a kivételnek – verbálisan, de háborút indított az Orbán-kormánnyal szemben. Az ellenzéki szavak és mondatok, az állítások a parlamentben és azon kívül régen nem az igazságról szólnak, vagy valódi vitákról, ahol érvek csapnak össze a logika szabályai szerint; a tét szigorúan a háború megnyerése, a Fidesz politikai megsemmisítése. A szavak és mondatok pedig pusztán eszközök, esetükben kíméletlen eszközök a hatalmi cél elérése érdekében.

Ennek egyetlen „Pazar” példája Dobrev Klára egyik korábbi megnyilvánulása, amelyben egy szuszra közölte, hogy a kormány nem tudja kezelni a gazdasági válságot, óriási a szegénység Magyarországon, illetve a kormány elvesztette a vírus elleni küzdelmet. Minden ténybeli adat ennek homlokegyenest az ellenkezőjét mutatja – de mit számít ez, ha a cél a hatalom megszerzése, bármi áron is?

Vagyis: ez a gyűlölet, a háború és az erkölcstelenség logikája. Mivel értelmes vitát háborúban nem lehet folytatni, ezért a jelenséget kell megmutatnia a választók felé: íme, ők ilyen, morálisan züllött emberek, íme, ők azok, akik erkölcsi értelemben méltatlanok arra, hogy hatalomra kerüljenek. Minősíteni kell őket, élesen, keményen, ha kell kíméletlenül, mint Kocsis Máté tette. Ő szigorú volt, de igazságos: Gyurcsányt, mint az ellenzék központi figuráját persona non grata-nak minősítette – mert ő már régen nem „lottó ötös” a nemzeti oldal számára.

A kemény és magabiztos fellépés modellje a külpolitikai viszonyokban már megjelent a kormány részéről, jómagam is írtam többször arról, hogy Varga Judittól mondjuk Menczer Tamásig és másokig hatásosan léptek-lépnek fel a minket méltatlanul támadó külföldi liberális politikusokkal szemben. Most itt az idő, hogy ugyanezt a modellt alkalmazza kormányoldal a belpolitikában, a kampányban is. Kocsis Máté megadta ehhez az alaphangot.

Háború van, barátaim, a szavak háborúja, s ennek megfelelő módon reagáljunk.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató