2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Bejelentette a moslék: Augusztus 23-án indul az előválasztási bohóckodásuk

Megállapodtak Gyurcsányék a 2022-es országgyűlési választásokon induló jelöltjeik kiválasztására szolgáló előválasztásról.

A szocialista Molnár Zsolt az ATV-ben hétfőn elmondta, hogy az előválasztás kezdésének időpontja napra pontosan megvan már:

augusztus 23-án indul az, ami a választópolgárok számára is látható lesz: az aláírásgyűjtés,

és október második hétvégéjéig, az esetlegesen előforduló második fordulóig fog tartani, mondta.

Molnár szerint a pártok közösen azt is vállalták, hogy

október 23-ig minden kérdést eldöntenek.

Molnár arról is beszélt, hogy a pártok aláírtak közös nyilatkozatokat, ami korlátozza őket, a verseny tisztaságáért „versenyszabályzatot”, „etikai kódexet” készítenek, de

„ezzel együtt azt gondolni, hogy egy versenyidőszakban nem lesznek kisebb-nagyobb könyöklések, ez lehetetlen”.

Az a fontos szerinte, hogy egy kereten belül, egy fair verseny maradjon, és az a jó, ha október végére minden kérdés eldől, és a valódi ellenféllel lehet majd foglalkozniuk.

A miniszterelnök-jelölti kiválasztás akkor lesz kétfordulós, ha az első fordulóban a jelölt nem kapja meg a szavazatok többségét. Ha lesz második forduló, akkor egy hét kampányszünet jön, és utána indul a második forduló. Molnár szerint magas részvétel lesz az előválasztáson, és az egyéni körzetek és a miniszterelnök-jelölti választás egymást erősítő, húzó kampányok lesznek.

Forrás: ATV

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató