2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A Mi Hazánk tiltakozik: Elég volt a lezárásokból, elég volt a kijárási tilalomból!

"Továbbra sem értünk egyet azzal, hogy zárva tartják a múzeumokat, könyvtárakat, színházakat, mozikat, állatkerteket, vadasparkokat, uszodákat, edzőtermeket, stadionokat, sportcsarnokokat, vendéglátóhelyeket is. Akár korlátozott létszámmal, de ezen intézmények nyithassanak ki!

Tiltakozik a Mi Hazánk az ellen, hogy a vírus megjelenése óta legszigorúbb zárást jelentette be a kormány, miközben az emberek teljesítőképessége már rég túl van a tőlük elvárható határán - írta meg Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese közleményében.

"A kormányfő által korábban belebegtetett nyitásból nem lett semmi, sőt az ellenkezője valósul most meg: nemhogy azok nyithatnának, akik eddig zárva voltak, hanem azok is be kell zárjanak, akik eddig nyitva lehettek."

A párt szerint az óvodák, iskolák bezárásával újra rendkívül nehéz helyzetbe hozzák nemcsak a pedagógusokat és a tanulókat, hanem a családokat is. A közleményben kiemelték: a Mi Hazánk, mint egyetlen lezárásellenes párt tovább folytatja online aláírásgyűjtését a lezárások ellen.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató