2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Egy cellába került M. Richárd és a soroksári futónő feltételezett gyilkosa

A Blikk úgy tudja: a két férfi „remekül kijön egymással”.

Közös cellában raboskodik a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd és a soroksári futó nő megölésével vádolt, R. Szilveszter – írta meg a Blikk.

A lapnak – mely úgy tudja: a két férfi „remekül kijön egymással” – egy szakértő azt mondta: a börtön vezetősége nagyon is átgondolt és stratégiailag helyes döntést hozott, amikor közös zárkába osztotta be őket. „Mivel fizikailag közel azonos adottságokkal bírnak, egyikük sem lehet biztos benne, hogy egy összecsapásból ki jönne ki győztesen. Ezt felmérhették, ezért nem packáznak egymással. És mivel két, a börtönt jól ismerő emberről beszélünk, azt is tudják, hogy a rendbontás milyen fegyelmi eljárásokat, megvonásokat vonhat maga után” – fejtette ki Németh Zsolt, kriminológus.

A Blikknek egyébként maga R. Szilveszter ügyvédje mondta el, hogy ügyfele „örömmel újságolta”, kivel került egy cellába. „Állítása szerint teljesen normális a viszonyuk, sőt, az is kiderült, több közös ismerősük is van. Szilveszter különben sem egy balhés rab, ameddig nem volt együtt a mostani cellatársával, a fal felé fordulva krimiket olvasott. Még az udvarra sem akart kimenni, annyira elvolt a maga világában” – mesélte dr. Lichy József.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató