2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Biden engedj be minket! - a mexikói-amerikai határra megérkeztek a migránsok - Videó

Biden zöldlámpát ad a migránsoknak a pandémia és a munkanélküli-krízis közepén

Míg az amerikaiak küzdenek a munkanélküliséggel a vírus miatt, Joe Biden úgy gondolta, hogy jó ötlet tengernyi migránst az országba engedni a koronavírus-válság tetőfokán. Két magyarázat lehet: totális arrogancia, vagy hihetetlen butaság.

Winston Churchill egyszer azt mondta, „az amerikaiaktól mindig számíthatunk arra, hogy helyesen cselekszenek – ha már minden mást kipróbáltak”. Most is ez történik – hasonlított a Russia Today újságírója.

A szerző szerint Amerika részéről az egyetlen helyes dolog az lenne, ha sürgősen lezárná a határait, hogy az illegális migránsok ne léphessék azt át. Ahhoz, hogy ezt megértsék nem kell agysebésznek lenni, ugyanis az országok határai egészen egyszerűen a nemzet védelméért jöttek létre, a határok fogalmát pedig hosszú ideje kitalálták és nem véletlen maradtak meg világ országai között.

Azt pedig ne felejtsük el, hogy

határok nélkül a „nemzet” fogalma jelentőségét vesztené.

Mégis, amikor Donald Trump fel akarta húzni a falat Amerika déli határánál rasszizmussal vádolták meg – pedig hozzátette, hogy a fal közepén az ajtó mindig nyitva állna a legálisan Amerikába érkezők számára. Orbán Viktor döntéseit hasonlóképpen ostorozták, amikor a magyar határokat erősítette a bevándorlási krízis tetőzésekor.

Joe Biden egyik első elnöki döntései közétartozott mindezek ellenére az, hogy megállítsa a fal épülését és beengedjen tengernyi illegális bevándorlót Amerikába, mindezt a koronavírus-válság idején. Fontos továbbá az is, hogy Amerikában jelenleg elkeserítő a munkanélküliek száma a rengeteg migráns nélkül is.

Az egyik törvényjevaslatában Biden arra kéri a kongresszust, hogy közel 11 millió migránsnak adjon állampolgárságot.

Azonban Biden nem tudja megérteni, hogy ez nem segítené elő azt az „emberséges bevándorlási rendszert”, amit reklámszövegként használ, és szintén nem képviselné „Amerika értékrendjét”, amire gyakran hivatkozik.

Egészen eddig a bevándorlóknak végig kellett menniük egykidolgozott bürokrata rendszeren, amely kontroll alatt tartotta a migrációt. Biden ezt egy tollvonással kívánja megszüntetni, utat nyitva ezzel bárki ember fiának.

A jelzőlámpa zöldre váltott – szeretettel várják az összes migránst Amerikában. Legalábbis Biden.

Biden elnöksége óta a határt átlépő árva gyerekek száma meghaladta a napi 300-at. Őket elhelyeztni szinte lehetetlen. Ez az emberkereskedők paradicsoma. És ez csak egy probléma a sok közül.

Aminek ez a migráció-hullám kiteszi a határ közelében élőket egyelőre megjósolhatatlan.

A helyi segélyszervezetek pedig állításuk szerint – érthetően – az adófizető állampolgárok részére vannak fenntartva, nem a migránsoknak.

Képzeljük csak el, hogyan fogják érezni magukat azok az amerikaiak, akik a vírus miatt elveszítették az állásukat, majd a vírus lecsengése után munkanélküliek maradnak, mert a migránsok ellepik a munkaerőpiacot. Pusztán logikai alapon, minden ellenszenv nélkül is az amerikaiaknak van igazuk, és az ő érdekeiket kellene figyelembe venni.

Mindemellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a nyílt határ számos bűnszervezetnek is szabad utat ad, többek között a terrorizmusnak is.

Ha mindezt mérlegeljük, a demokraták egyetlen érdeke az lehet, hogy több szavazót szerezzenek a bevándorlók által. A kérdés csak az, hogy milyen áron.

Forrás: 888.hu nyomán

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató