2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Beismerte tettét a kislángi kettős gyilkossággal gyanúsított férfi

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 26 éves férfi ellen,-írja a police.hu.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2021. március 7-én hajnalban Kislángon, a kerítésen átmászva bejutott egy Szabadság utcai ingatlan területére, majd a családi ház udvarán található füstölőből házi húskészítményeket kísérelt meg eltulajdonítani. Cselekménye közben megzavarta őt a házban élő 81 éves nyugdíjas férfi és annak 73 éves élettársa, akik megpróbálták megakadályozni, hogy az elkövető elmeneküljön az ellopott füstölt áruval, ezért a 26 éves férfi egy késsel több alkalommal megszúrta a két idős embert, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az elkövető a holttesteket a ház udvarán található vízóraaknába rejtette és faágakkal takarta le őket, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába történt bejelentést követően a rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek és az ügyben folytatott széleskörű adatgyűjtés, valamint tanúkutatás eredményeként egy órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató