2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Dráma Szegeden: Botkáék is elkaphatták a vírust, miután Dobrevvel randiztak

Napok óta hallgat a polgármesteri hivatal és nem válaszolnak a sajtó kérdéseire sem azzal kapcsolatban, hogy van-e fertőzött a Városháza munkatársai között, ahogy erről egyelőre nem megerősített információk vannak; és arra sem reagálnak, hogy a polgármester tesztelte-e önmagát, miután Dobrev Klára bejelentette, hogy elkapta a vírust. Ő ugyanis, akár Szegeden is megfertőződhetett.  

Mint azt a SzegedMa megírta, a koronavírus lappangási ideje szerint az is elképzelhető, hogy Szegeden fertőződött meg Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője. A laphoz eljutott olyan – egyelőre nem megerősített – információ is, miszerint a polgármesteri kabinetben is megfertőződött valaki. Erre rákérdeztek az önkormányzatnál már a múlt héten, de azóta sem reagáltak.

Múlt hétfőn Botka Lászlónál vizitált Dobrev Klára Binszki József, valamint Fodor Antal önkormányzati képviselők jelenlétében. Maszk senkin nem volt a hivatalos fotók alapján. Négy nappal később jelentette be Dobrev Klára, hogy elkapta a kórt!

Binszki, a DK helyi elnöke közösségi oldalán számolt be arról a napokban, hogy negatív tesztet produkált a találkozást követően. A SzegedMa rákérdezett arra is, Botka László is tesztelteti-e magát, de erre sem reagált a Városháza.

A szegedi Fideszt is érdekelné a válasz. Eszerint felszólítják Botka Lászlót, nyilatkozzon az esetleges koronavírus-fertőzöttségéről.

„Napok óta lapít a szegedi baloldal arról, milyen védelmi intézkedéseket tettek a Városháza dolgozói egészségének megvédése érdekében Gyurcsányné látogatása után. A szegedi közszolgákat ugyanis foglalkoztatja a kérdés, vannak-e koronavírus-fertőzöttek a Városháza munkatársai között, és Botka Polgármester Úr nincsen-e közöttük.”

– olvasható a közleményben.

A szegedi Fidesz emlékeztet, ugyan Dobrev Klára azt állította, országszerte minden helyszínen maszkban és a megfelelő óvintézkedéseket betartva vett részt az eseményeken, de a saját Facebook-oldalára feltöltött fotók is azt bizonyítják, hogy a közel tíz találkozó döntő részében sem a találkozásokkor, sem az egyeztetéseken nem viseltek maszkot a tárgyaló felek.

„A kérdés az, hogy ha a Szegedi Városházán ilyen mértékben figyelmen kívül hagyták az óvintézkedéseket Gyurcsányné látogatásakor a koronavírus-járvány újabb tombolásakor, akkor miután kiderült, hogy Gyurcsányné koronavírus-fertőzött, azt követően fertőtlenítettek-e? Később megtettek-e Botka Lászlóék mindent, hogy a szegedi Városháza alkalmazottainak egészségét megóvják? Megtettek-e Botka Lászlóék mindent, vagy szabadjára engedték a vírust a Városházán?”

– veti fel kérdéseit a nagyobbik kormánypárt helyi szervezete, amely szerint “a szegedieket igenis joggal foglalkoztatja az a kérdés is, hogy a város megválasztott vezetője, Botka polgármester úr betartja-e a szabályokat maradéktalanul, azokat betartatja-e másokkal is, és el tudja-e látni a feladatát egyáltalán?”

Az esetleges városházi fertőzötteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk! Vigyázzunk egymásra!”

– zárul a közlemény.

Forrás: Szegedma.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató