2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

A volt jobbikos szóvivő szerint Jakab Péternek proli a kommunikációja

De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.

Mirkóczki Ádám volt az, aki benyőgte az egykori radikálisoknak, hogy a pártjuk megváltozott. Akkor kezdődött el igazából a Jobbik pálfordulása. A párt elnöke, a bukott Vona elmondta, hogy a néppárti folyamatot végig kívánja vinni a Jobbikban, s saját „vadhajtásaikért” vállalja a felelősséget, azokat „le fogja nyesni”. Akkor kezdtünk el harcolni ellenük és alapítottuk meg a Vadhajtásokat. 

Azóta Mirkóczki Eger polgármestere lett és kilépett a Jobbikból.

Most meg már egyenesen gyalázza az egykori pártját és a moslékot. Ilyen egy "hiteles" politikus...

Mirkóczki a magyargyűlölő Magyar Hangnak nyilatkozott.

Nem tekinti magát az ellenzék részének Mirkóczki Ádám. Eger egykori jobbikos polgármestere – aki parlamenti képviselőként a Jobbik szóvivője is volt – 2019-ben ellenzéki összefogással, a Jobbik tagjaként nyerte meg a 2019-es önkormányzati választást a Heves megyei megyeszékhelyen, ám szerinte ezután már partnerként kell viszonyulnia a Fidesz vezette kormányhoz, ha működtetni akarja a várost. A Magyar Hangnak adott interjújában a polgármester – a Jobbik egykori szóvivője, a párt színeiben parlamenti képviselőként a honvédelmi bizottság egykori elnöke – kritizálta azokat az ellenzékieket, akik önkormányzati székből országos politikát akarnak vinni.

„Akik alapvetően szervezik, generálják ezeket az összellenzéki akciókat, sok esetben teljesen más a motivációjuk. Van, aki miniszterelnök vagy épp egyéni képviselő szeretne lenni” – mondta Mirkóczki, aki szerint emiatt elsődleges feladatuk, a város vezetése háttérbe szorul „bástyának használják” az általuk vezetett településeket.

„Egy polgármesternek mindenkivel, még a mindenkori kormánnyal is együtt kell működnie. Ha adott esetben a kormányban vagy a minisztériumoknál, különféle hatóságoknál azt látják, hogy partner vagyok, akkor nyilván nem azzal teszek rosszat Egernek” – vélte Mirkóczki, aki arra kérdésre, hogy legyen-e kormányváltás 2022-ben azt válaszolta:

„Bízom a magyarok kollektív bölcsességében, de én nem akarom a szekerét tolni egyik félnek sem, mert nem ez a dolgom” – azt azonban visszautasította, hogy ezzel a Fideszt támogatná.

Az ellenzéki összefogás távol áll tőle:

Amíg ellenzéki oldalról olyanokat hallok, mint az Európai Egyesült Államok vagy az alapjövedelem meg a négynapos munkahét, hogy a genderről ne is beszéljek, ezektől megőrülök

– mondta, részben a DK a Momentum és a Jobbik követeléseire utalva.

Egykori pártja kommunikációját prolinak tartja, a Momentumot pedig visszataszítónak.

Pedig a Jobbikból csak nyáron lépett ki, jóval Jakab Péter elnökké választása után, amikor a párt egy nagyobb szakadást is átélt, ami után létrejött a Mi Hazánk a pártelnökségi versenyben alulmaradt Toroczkai László vezetésével. A Jobbik parlamenti frakciója is zsugorodott, és a kilépettek egyre-másra jelentik be pártok alapítását.

Mirkóczki neheztelése a Momentumra érthető: októberben otthagyta az egri önkormányzatban többséget adó Egységben a Városért Egyesület frakcióját egy LMP-s és egy momentumos képviselő, amivel formálisan Mirkóczki frakciója elveszítette többségét. A két politikusa polgármester vezetési stílusára hivatkozva lépett ki, Mirkóczki szerint ľ aki az interjúban csak a Momentum képviselőjére tért ki – azonban a Momentum ezzel csak országos alkupozícióját akarta javítani.

Az ügyet a kormánypárti médiumok is felkarolták, a polgármester a cserbenhagyásként megélt szakításról a Hírt Tv-nek is beszélhetett, a kormánypárti sajtó pedig a Momentum agresszív erődemonstrációjáról beszélt. Mirkóczki szerint azonban teljesen alaptalan az állítás, hogy behódolt volna a Fidesznek, egyrészt, mert állítása szerint a helyi kormánypárti sajtóban mindenért őt kiáltják ki felelősnek, másrészt, mert ő valóban egyszerűen nagypolitikától mentes városvezetést akar megvalósítani.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató