2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Németh Kristóf a gendersemleges vécékről: Oda jutottunk, hogy valaki olyan szabad, hogy azt se tudja, fiú-e vagy lány?

A gendersemlegesség témájában feszült egymásnak Demcsák Zsuzsa és Németh Kristóf.
 
 

Németh Kristóf a Life Tv Bréking című műsorának vendége volt, ahol a gendersemlegesség került fókuszba a Toy Story mesefilm egy karaktere kapcsán. Tudniillik Krumplifej úr a gendersemlegesség jegyében mostantól csak Krumplifej névre fog hallgatni.

Németh Kristóf így kezdte mondandóját: 

„Ez a gendersemleges barbie: van kis fütyije, amit fel lehet tenni, van kis cicije is, mind a kettőt egyszerre is fel lehet tenni. Értem, amit mondasz, de egy percig megpróbálok hátralépni: ez azt jelenti, hogy nemileg semleges. Mi az, ahol ez pozitív tud lenni? Jó, ha gendersemleges egy iskolai osztály. Az én apukám még úgy járt iskolába, hogy fiúosztályok voltak és lányosztályok. Azóta koedukáltan járnak, ez tök jó. Az, hogy együtt játszhatunk az óvodai csoportban, az jó része a nemileg semlegesnek.”

A színész így folytatta: „Én fából vaskarikának érzem ezt. Valóban nem tudom megérteni ennek a logikáját. Mi a jó ebben? Ha már ennyire érzékenyek vagyunk, akkor miért a társadalom, 0,000001 %-át szemeljük ki, akiknek csinálunk külön vécét, külön osztályt, külön krumplifejet. Ott vannak a beteg gyerekek, mozgáskorlátozottak. Lényegesen több embert érint, velük nem vagyunk ennyire érzékenyek, ezt álságosnak érzem. Nézz ki itt az utcára, hol lehet itt kerekesszékkel közlekedni? Ez itt kezdődne szerintem. Mármint az érzékenyítés. Nyilván nagyon fontos, ha valaki nem tudja a nemi identitását besorolni az általunk ismert kategóriába, ezt aláírom.”

Demcsák Zsuzsa műsorvezető a társadalmi kirekesztéssel kapcsolatban azt mondta: „lehet, hogy a gendersemleges krumplifejek gyártásával sokkal több emberhez el tudnak majd jutni”, mire Németh Kristóf így reagált: „Lehet, hogy te ezt gondolod, Zsuzsi, kérlek, legyél annyira liberális meg píszí, hogy elfogadod, hogy én ezt nem így gondolom.”

A beszélgetést itt tekinthetik meg.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató