2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Egy ellenzéki szennyoldal szerint FeGyőr az egész moslékot égeti a hülyeségeivel

Még Schmuck Andor is kinevette a Lenin-fiút

Az ellenzéki cicaharc újabb színese, hogy a saját ellenzéke kritizálja meg az ellenzéket: úgy tűnik az ellenszelben.hu felfedezte, hogy a Momentum későinek tartja a zárást, ugyanakkor Fekete-Győr ehhez képest nemrég még a nyitást szorgalmazta. 

Mint az ellenszelben.hu írja, nemrégiben Fekete-Győr András váratlanul rukkolt elő választási programjával, amit az ellenzéki pártokkal nem egyeztetett. A programban már tényszerűen közölte, mi fog történni a köztársaságpárti összefogás győzelme esetén, a Momentum elnöke azonban a megfontoltság helyett kapkodni kezdett, és rögtön ellentmondott saját magának – összegzi a portál.

A Momentum még február elején jelentette be az újranyitási programot 5 pontban, amelyben az első pont szerint követeli, hogy

Tolják ki a kijárási korlátozás kezdetét este 10 órára.

A fentiekhez képest Fegyőr most már nem nyitna, sőt, szerinte a kormány elkésett a lezárással – fogalmaznak a portálon, majd hozzáteszik, hogy Fegyőr később már így nyilatkozott:

Ha én lennék a miniszterelnök, a következő feladatokat adtam volna ki: a lezárásokat legalább két héttel előre bejelentettük volna, hogy fel tudjanak készülni az emberek és a vállalkozások.

Az Ellenszélben szerint jó volna, ha Fekete-Győr András következetes lenne abban, amit mond, és ezeket megkérdezné a többi párttól is, mielőtt ellentmond önmagának, mert ezzel a kapkodással a teljes összefogást égeti.

A pánikkormányzás után a legkevésbé sincs szükségünk pánikkampányolásra

– fejtik ki.

Schmuck Andor is megemlékezett Fekete-Győr balfaszkodásáról:

 
Kötter Tamás is elemezte FeGyőr hazugságait:
 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató