2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Az első négy ember már meg is kapta a milliós bírságát a március 15-i tüntetés miatt

A gyülekezéseken részt vevőket külön-külön is igazoltatták, mivel már a részvétel is szankciót von maga után.

Négy emberre összesen 4,5 millió forint büntetést szabott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság a március 15-i jogellenes tüntetések szervezése és megtartása miatt

– áll a rendőrség közleményében. Mint írják, már a gyűlésen való részvétel is szankciót von maga után, a résztvevők 150 ezer forintig, ismételt elkövetés esetén pedig 200 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ez az összeg pedig akár 500 ezer is lehet.

A közlemény szerint a nemzeti ünnepel összesen háromféle szervezet (köztük Gődényék, Ecsenyiék és a Mi Hazánk) tüntetésének megszervezése “nemcsak felelőtlenség, hanem játék embertársaink életével.”

A Mi Hazánk Mozgalom a szigorú korlátozások ellen szervezett tüntetést, ahol minden résztvevőt igazoltatott a rendőrség, egy párttagjuk pedig azt állította, az egyik rendőr gumibottal vágta hasba.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató