2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Rettegés az Unióban : Többen is követhetik a Fideszt

Nagy érdeklődés övezi az Orbán Viktor által meghirdetett új, demokratikus, jobboldali összefogás létrejöttét, az Európai Néppártból is lehetnek még kilépők.

A Fidesz jövőjéről szóló elemzésektől és értesülésektől hangos az európai sajtó, mindenhol azt latolgatják, milyen új szövetség alakul, és ki léphet még ki az Európai Néppártból. Az olasz média is szorosan figyelemmel követi az eseményeket.

Folytatódik az esélylatolgatás és elemzés az európai sajtóban és médiában a Fidesz nemzetközi kapcsolatairól. Novák Katalin, a nagyobbik kormánypárt alelnöke csütörtökön jelentette be, hogy az Európai Néppárt (EPP) főtitkárának címzett levelükben lemondtak tagságukról a pártcsaládban, ami az EPP válaszközleménye szerint ezzel automatikusan meg is szűnt.

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke az elmúlt hetekben többször is beszélt arról, hogy egy új, demokratikus európai jobboldal felépítésén dolgozik az olasz Ligával és a lengyel Jog és Igazságossággal (PiS). Ez mindenféleképpen azt jelenti, hogy átalakul az Európai Parlament jobboldali térfele, hiszen a Liga az Identitás és Demokrácia (ID)-frakció tagja, a PiS pedig az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR)-csoporté.

Az olasz vonal egyébként utóbbiaknál is erős, hiszen az ECR pártcsaládjának elnöke Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) vezetője. Ez a párt a Ligához hasonlóan tagja az olasz jobbközép pártszövetségnek, a Mario Draghi vezette technokrata kormány hivatalba lépésével azonban riválisokká is váltak, hiszen a Liga csatlakozott a számos parlamenti párt által támogatott kabinethez, Meloni azonban nem.

Olaszországban nagy érdeklődés övezi a Fidesz és a Liga összefogását, a helyi sajtóban mindenhol beszámoltak a magyar miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújáról.

Ami az Európai Néppártot illeti, számos elemzés és értesülés jelent meg azzal kapcsolatban, mely pártok követhetik a Fideszt egy új csoportba. A leggyakrabban a Szlovén Demokrata Pártot (SDS) emlegetik, mivel Janez Jansa kormányfő pártja közel áll a Fideszhez, és újabban hasonló támadásoknak van kitéve. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) esetében a kilépést nem valószínűsítik a megjelent elemzések, figyelemreméltó azonban – ahogyan arra a Süddeutsche Zeitung is rámutatott a napokban –, hogy a legtöbb ÖVP-s képviselő nem támogatta a néppárti EP-frakcióban a Fidesz-delegáció kilépéséhez vezető alapszabály-módosítást. Egyedül a magyar kormánnyal szemben rendkívül kritikus Othmar Karas támogatta, aki eleve az ötletgazdája volt a javaslatnak, amely alapján egész nemzeti delegációkat lehetett volna sima többséggel felfüggeszteni.

A néppárti tagság kérdése egyébként előkerült azon a sajtótájékoztatón is, amit az uniós vakcinabeszerzési programmal kapcsolatban tartott szerdán Sebastian Kurz osztrák, Janez Jansa szlovén és Bojko Boriszov bolgár kormányfő Bécsben. Kurz és Boriszov azt mondta, a kilépés nincs napirenden, Jansa azonban nem válaszolt a kérdésre.

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő csütörtök este a Hír TV-ben úgy fogalmazott, nem a Fidesz változott, hanem az Európai Néppárt, mivel eldobták a hagyományos kereszténydemokrata értékeiket, hogy megfeleljenek a brüsszeli baloldal elvárásainak. „Mi ehhez nem fogunk asszisztálni” – közölte a politikus.

Forrás: Magyar Hírlap

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató