2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bidenék elutasították Putyin felkérését a kapcsolatok rendezésére

Az Egyesült Államok újabb lehetőséget szalasztott el arra, hogy meg lehessen keresni a kiutat abból a zsákutcából, amelybe Washington hibájából az orosz-amerikai kapcsolatok kerültek – írta hétfői állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium.

A moszkvai diplomáciai tárca arra reagált, hogy az amerikai fél elutasította Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az amerikai hivatali partneréhez csütörtökön intézett javaslatát, amelyben egy „gyakorlatilag élő” online tárgyalást kezdeményezett péntekre vagy hétfőre. Putyin ezt azt követően kezdeményezte, hogy Biden egy szerdai televíziós interjúban, kérdésre válaszolva gyilkosnak minősítette őt.

Oroszország a tárgyalás elutasítása miatti felelősséget a hétfői külügyi állásfoglalásban teljes egészében az Egyesült Államokra hárította. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken azt mondta, Putyin nyílt párbeszédet, nem pedig vitát javasolt Bidennek, mert meggyőződése szerint nem szabad hagyni, hogy az amerikai elnök részéről elhangzott „példátlan” kijelentések „végleges kárt okozzanak az amúgy is siralmas állapotban lévő orosz-amerikai kétoldalú kapcsolatoknak”.

Oroszország Biden kijelentésére válaszul konzultációra visszahívta washingtoni nagykövetét, Anatolij Antonovot.

Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának hétfői ülésén azt mondta, hogy Oroszországnak gondosan mérlegelnie kell minden lépést az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval folytatott kapcsolataiban, és nem szabad felülnie a provokációknak. A diplomata szerint Moszkvának ugyanakkor az irányvonalának kialakításakor abból kell kiindulnia, hogy az európai országok a szomszédai, a legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnerei, amelyekkel közös történelem, kultúra és emberi kapcsolatok százezrei fűzik össze.

Úgy vélekedett, hogy az orosz-európai kapcsolatok nagyban befolyásolják az eurázsiai kontinens biztonságát. Kifejezte Oroszország készségét az együttműködésre az európai országokkal a közös érdekek övezetében az egyenrangúság és a kölcsönös tisztelet alapján.

Grusko meglátása szerint az amerikai befolyás Európában elérte a határértéket, és több ország úgy verseng Washington kegyeiért, hogy azokért nemcsak a Moszkvához fűződő viszonyát, de még a saját hosszú távú nemzeti érdekeit is képes feláldozni.

„Ez egy olyan komoly tényező, amely eltorzítja az európaiakkal fennálló kapcsolataink természetét, és nem hagyja, hogy úgy építsük ki őket, ahogy kellene” – mondta.

„Vagy lesz egy valóban önálló pólus az Európai Unió formájában, (.) vagy az amerikai politika egyik támaszával lesz dolgunk, amelynek célja a(z amerikai) hegemónia fenntartása lesz” – tette hozzá a külügyminiszter-helyettes.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató