2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Olaszország lefoglalta a Soros-féle Sea Watch hajót, amely 385 migránst szállított

A biztonsági előírások megsértés miatt a szicíliai Augusta kikötőjében lefoglalták a Sea-Watch 3 nevű német hajó, amely március elején érkezett meg 385 migránssal a fedélzeten. A hajó a papírjai szerint kereskedelmi járműként van nyilvántartva, vagyis a legénységen kívül alig néhány embert szállíthatna, ráadásul az olasz hatóságok biztonsági hiányosságokat és környezetszennyezést is megállapítottak a kikötőben veszteglő hajónál. 

A Sea-Watch német civil szervezethez tartozó hajót az olasz parti őrség átvizsgálta. A nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint a német felségjelzésű hajó kereskedelmi járműként van nyilvántartva, ami azt jelenti, hogy nem szállíthat 22 embernél többet a legénységet is beleszámítva.

A hatóságok kiemelték, hogy a Sea-Watch 3 a mólóra és

A KIKÖTŐ VIZÉBE ERESZTETTE AZ ELHASZNÁLT MOTOROLAJAT, ÉS NEM MEGFELELŐEN TÁROLTA A HULLADÉKOT

,amelyet szintén a kikötő területén halmozott fel. A parti őrség szakértői fenntartásukat fejezték ki a hajó biztonsági és tűzvédelmi berendezéseivel kapcsolatban is, megjegyezve, hogy a fedélzeti mentőcsónakok nem felelnek meg a szabványelőírásoknak. Számos más hiányosság miatt a parti őrség úgynevezett közigazgatási foglalást rendelt el, amíg a hajó üzemeltetői nem számolják fel a szabálytalanságokat.

A parti őrség hivatalból minden olasz kikötőbe érkező külföldi felségjelzésű hajót átvizsgálhat. A hatóság adatai szerint 2017 óta több mint 5800 kereskedelmi hajót ellenőriztek, s ezek közül 268-at foglaltak le.
Mario Draghi kormányának februári megalakulása óta a Sea-Watch 3 az első, bevándorlókkal érkezett civilhajó, amely kikötött az olaszországi partoknál.

A Corriere della Sera napilap korábban rámutatott, hogy miközben Matteo Salvini, a jobboldali Liga pártot vezető korábbi belügyminiszter a kikötők lezárásával igyekezett feltartóztatni a migránshajókat, utódja

LUCIANA LAMORGESE A MÁR KIKÖTÖTT HAJÓKAT LEFOGLALTATJA, ÍGY LASSÍTVA ÚJRAINDULÁSUKAT.

Amióta Luciana Lamorgese a tárcavezető, vagyis 2019 szeptemberétől minden álcivil hajót a megérkezése után lefoglaltak.

Ezzel egy időben az Ocean Viking is kikötési engedélyt kért. Az SOS Méditerranée francia nem kormányzati segélyszervezet hajója líbiai vizeken 116 embert vett fedélzetére. Az Ocean Viking utoljára február elején kötött ki a szicíliai Augustában, akkor

422 MIGRÁNSSAL, AKIK KÖZÜL 46 EMBERNEK POZITÍV LETT A KORONAVÍRUSTESZTJE.


Jelenleg az Open Arms spanyol segélyszervezet hajója is a Földközi-tengeren van. Ugyanaz a hajó, amelynek a 2019 nyarán történt feltartóztatásáért Matteo Salvinivel szemben a szicíliai Palermóban szombaton előzetes bírósági ülés zajlott.

Év eleje óta valamivel több mint hatezren érkeztek Olaszországba a tavalyi év ugyanezen időszakában érkezett 2738-hoz képest. Két éve 398-an érkeztek január 1. és március 20. között.

 

Forrás: Origo

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató