2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Volner: a baloldalban végbélkúpként oldódnak fel egykori jobbikos kollégáim

A Volner Párt elnöke szerint a jobbikosok csak azt csinálják, amit Gyurcsány tollba mond nekik, tehát Jakabék most kiszolgálják a baloldalt.

Volner János ex-jobbikos képviselő, a Volner Párt elnöke a Pesti Riporter legutóbbi adásában reagált Ferkó Dániel műsorvezetőnek Jakab Péter jelenlegi Jobbik-elnök parlamenti kijelentéseire. Jakab ugyanis többek között arról fröcsögött, hogy a nyugdíjasok tengődnek, és a párizsi, valamint a krumpli 2010 óta nyolcvan százalékkal lett drágább. Volner János, a Volner Párt elnöke elmondta, hogy ő a Jobbik összes vezetőjének évekig volt a főnöke, így pozitív és negatív tulajdonságaikat is megismerte. 

Vona Gáborral tudatosan nem vették fel Jakab Pétert a Jobbikba, mert látták, hogy Jakab “politikacsinálási képességei hiányoznak”. Volner szerint ők csak azt csinálják, amit Gyurcsány tollba mond nekik, tehát Jakabék most kiszolgálják a baloldalt. Volner hangsúlyozta, hogy számára hátborzongató azt látni volt jobbikosként, hogy Gyurcsány Ferenctől néhány méterre Jakab mosolyog, és arra biztatja Jakabot, hogy ostorozza a kormányt.

Jakab korábban azt mondta, hogy élete legnehezebb pillanata az volt, amikor le kellett ülnie Gyurcsány Ferenccel tárgyalni az ellenzéki összefogásról. Volner erre úgy reagált Ferkó Dánielnek, hogy ez már régóta túlhaladott, mert a Jobbik nyilvánvalóan összefogott a baloldallal, és mindent megtesznek azért, hogy Gyurcsány Ferencék hatalomba jutását elősegítsék.

A Jobbik alapítói nyilatkozatában az volt egy fontos kitétel, hogy a Jobbik legfőbb feladatának az alapítói nyilatkozatban azt tartották, hogy a kommunistákat, a velük szövetkező szélsőséges liberálisokat tartsa távol a Jobbik a hatalomtól. Ha most megnézzük, hogy mit csinál a Jobbik: a posztkommunistákkal és a velük szövetkező szélsőliberálisokkal együtt készülnek Magyarország kormányzására. Ez nyilvánvalóan az elvek elárulását jelenti

– emlékeztetett Volner János.

A Závech Research kutatása szerint Jakab Péter a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Volner erre reagálva kiemelte, hogy a szociális populizmus, főleg, ha ilyen jó retorikai képességekkel adják elő – ahogyan ő fogalmaz: ami Jakabnak megvan –, akkor az működőképes dolog Magyarországon. Mindig is működött, mert ezt csinálták a baloldalon is.

Gyurcsány Ferenc annyiban visszavett, hogy ő átpozicionálta magát, tehát gyűlölködő szerepkörben tartja Szabó Tímeát és Jakab Pétert az alárendelt pártvezetők közül, ő azonban már a szeretet nyelvén próbál kommunikálni, tehát egy másik Gyurcsányt akar felépíteni

– hívta fel rá a figyelmet Volner János.

A Volner Pártról Volner János elmondta, hogy ő személy szerint nem száll be az ellenzéki megmérettetésbe. Kiemelte: neki korábban több jobbikos politikus is elmondta, amikor 2018-ban feláldozta politikai karrierjét a Jobbikban, hogy véget fog érni a politikai pályafutása, ha nem áll be a baloldali kórusba. Volner elmondta: ő ezeket a kijelentéseket nem tudja bizonyítani hangfelvételekkel, az nem az ő stílusa, de mindig is a hazája érdekeit szolgálta, neki a hazája nem lehet alku tárgya. Hozzáfűzte: ha emiatt ér véget a pályafutása a Jobbikban, akkor nem bánja, újrakezdi a nulláról. Korábban már sikerült neki, most pedig szintén ezt teszi. Az ellenzéki összefogásról Volner elmondta volt jobbikos vezetőként, hogy

a baloldalban végbélkúpként oldódnak fel jelenleg azok a jobbikosok, akik egykor a kollégáim voltak. Szörnyű látni ezt az átalakulást és szörnyű látni azt, hogy ezek az emberek, akik egykor a nemzeti oldal képviseletét hirdették, annyira felszínesen élték azt meg, hogy most a baloldal szekerét tolják teljes erővel.

Forrás: Pestisracok.hu, PestiTV

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató