2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Megrendezett volt Biden sajtóértekezlete az orosz külügy szerint

Megrendezett volt Joe Biden amerikai elnök első sajtótájékoztatója, amely megsértette a médiával folytatott szabad eszmecsere hagyományait - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak pénteken Moszkvában.


 

"Nyilvánvaló, hogy ezt a sajtókonferenciát megrendezték. Bevallom, rám ez sokkolóan hatott. Nem számítottam arra, hogy az Egyesült Államokban ilyen szinten folytatható le egy gyakorlatilag összemontírozott információs rendezvény"

- mondta.

 
Zaharova szerint korábban éppen az amerikai gyakorlat volt az iránymutató a hivatalos személyeknek a médiakommunikációjában, de Biden csütörtöki sajtótájékoztatója szertefoszlatta az illúziókat. Megfogalmazása szerint, amíg korábban az orosz médiát diszkriminálták ezeken az eseményeken Washingtonban, addig mostanra a kérdezésre jogosult amerikai újságírókat is megválogatták.
 
Marija Zaharova elmondta: Moszkva és Peking fel fog lépni az ellen, hogy Washington rájuk erőltesse a demokráciafelfogását. Hasonlóképpen fogalmazott Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is, aki jó jelként és az oroszellenes hangulatban fellépett apályként értékelte, hogy Biden nem kapott Oroszországra vonatkozó kérdést a sajtóértekezleten.
 
Zaharova "hazugságnak" minősítette Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak azt a kijelentését, hogy Oroszország elutasította a NATO-val folytatandó párbeszédet, és emlékeztetett rá, hogy az orosz fél számos témában kezdeményezett szakértői tárgyalásokat. Közölte, hogy Moszkva a külpolitikai és a diplomáciai tervezésben figyelembe fogja venni az észak-atlanti szövetség nem szűnő konfrontatív hozzáállását.
 
Bejelentette, hogy Oroszország válaszolni fog a Fekete-tengeren megnövekedett NATO-jelenlétre.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy Moszkva és Washington között van lehetőség az együttműködésre az izraeli-palesztin rendezésben. Hozzátette, hogy Moszkva kész a konstruktív együttműködésre az új izraeli kormánnyal.
 
"Ostobaságnak" nevezte Josep Borrellnek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének kijelentését, miszerint "Oroszország veszélyes szomszéd". Az Oroszország ellen bevezetett legújabb uniós szankciókkal kapcsolatban arányos ellenlépéseket helyezett kilátásba. Kijelentette, hogy azok a kapcsolatok további romlásához vezethetnek, és óvta Brüsszelt az emberi jogi problematika további átpolitizálásától. Előítéletesnek minősítette Dunja Mijatovicnak, az Európa Tanács emberi jogi biztosának a csecsenföldi viszonyokhoz való hozzáállását.
 
Hangot adott Moszkva álláspontjának, amely szerint az Ukrajnában orosz tömegtájékoztatási eszközök ellen március 23-án bevezetett szankciók ellentétesek a szólásszabadság és a véleménypluralizmus elvével. Az üggyel kapcsolatban reagálásra szólította fel az illetékes nemzetközi szervezeteket.
 
Felszólította Lettországot, hogy tartsa magát az ENSZ gazdasági, szociális és kulturális jogok bizottságának ajánlásaihoz a nemzeti kisebbségek ügyében, és tegyen eleget az emberi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeinek. Emlékeztetett, hogy a világszervezet az állampolgárság megszerzésének megkönnyítését, a gazdasági, szociális és kulturális jogosultságokhoz való hozzáférés diszkriminációmentesítését, valamint a nyelvhasználat felülvizsgálatát javasolta Rigának.
 
Leszögezte, hogy

Moszkva továbbra is fellép az oroszok jogainak védelmében, bárhol is éljenek.


 Felszólította Hollandiát, hogy vonja felelősségre azokat a katonákat, akik felelősek az afganisztáni Uruzgán tartományban 2007-ben végrehajtott légicsapásokért, amelyekben több mint 250 polgári lakos életét vesztette. Úgy vélekedett, hogy az amerikai csapatok kivonásának késése a május 1-jei határidőhöz képest hátráltatni fogja az afganisztáni rendezést.
 
Megfogalmazása szerint Bulgáriára kívülről erőltetik rá az úgynevezett orosz kémek elleni küzdelmet. Szófia nemrégiben két orosz diplomatát minősített nemkívánatos személynek. Zaharova felhívta a figyelmet arra, hogy ez már az ötödik ilyen incidens a kétoldalú viszonyban.
Délután kiadott közleményében az orosz külpolitikai szóvivő mérsékletre szólította fel a koreai konfliktusban szemben álló feleket.
 
MTI-hír

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató