2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Cseh Katalin: Morális csőd a kormány külpolitikája

A momentumos hazaáruló ismét Facebookozik.

„Közvetlenül a brüsszeli NATO-csúcs után, illetve néhány nappal azt követően, hogy az EU szankciókat vezetett be Kína ellen az ujgurok elnyomása miatt – ami után a kínai diktatúra többeket is kitiltott az országból, köztük engem is –, Magyarországra látogatott Vej Feng-ho kínai védelmi miniszter és találkozott Áder János köztársasági elnökkel is. A találkozóról a magyar nem, csak a kínai állami média számolt be. A miniszter elmondása szerint szóba kerültek a szankciók és az ujgurok is, Vej Fong-ho tájékoztatta Ádert a »valós« helyzetről, hamisnak nevezve azokat az állításokat, miszerint az ujgurokat kényszermunkára fognák és embertelen körülmények között tartanák a munkatáborokban. De az igazság az, hogy az elmúlt években sorra érkeztek a megrázó beszámolók és tudósítások arról, hogy az ujgurokat elszakítják családjaiktól, táborokba zárják és embertelen körülmények között dolgoztatják.

Az EU-s szankciókat korábban Szijjártó Péter magamutogató és káros döntésnek nevezte, így nem meglepő, hogy a kommunista rezsim propagandája szerint a kínai védelmi miniszter Áder vendégeként nagyra értékelte a magyar kormány határozott támogatását és »igazságos szavait« az ügyben. (...) Az elmúlt napokban újra bebizonyosodott, hogy a magyar külpolitika aláássa az unió külügyi célkitűzéseit és behódol egy keleti diktatúrának. Nem először látjuk, hogy teljes morális csőd a kormány külpolitikája.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató