2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Megszületett a moslék előválasztási etikai kódexe: tiszteletben kell tartaniuk egymás emberi méltóságát, magánéletük szentségét

Egy közleményben részletezték, hogy aki megsérti a benne foglaltakat, azt szankcionálhatják.

„A demokrata ellenzéki szövetség azért jött létre, hogy leváltsa, meghaladja a társadalom megosztására építő politikai kultúrát Magyarországon. Az a célunk, hogy Magyarország újra egy olyan európai köztársaság legyen, ahol minden körülmények között tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a jogállami normákat és a demokráciát. Meggyőződésünk, hogy Magyarországnak olyan új kormányra van szüksége, amely tiszteletben tartja mások véleményét” – fogalmaztak a közleményükben.

Az elfogadott etikai kódexben vállalták, hogy ez alapján fognak kampányolni az ellenzéki pártok, és tiszteletben tartják majd az előválasztás győzteseit. 

Többek között azt is rögzítették, hogy az előválasztáson induló jelöltek tiszteletben tartják jelölttársaik emberi méltóságát, magánéletük szentségét. Politikus társaik vallása, családi állapota, nemi identitása, szexuális orientációja nem képezheti a kampány részét.

Jobbik, a DK, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd azt szintén leírta, hogy szankciókat szabhatnak meg a szövetséges pártok azzal szemben, akik megsértik az etikai kódex irányelveit. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató