2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Jákob: nagyon fontos, hogy Gyurcsány Ferenc a hat párt egyikének az elnöke

A Szabad európának nyilatkozott a Jobbik elnöke.

Valami oka van annak, hogy folyamatosan az ő nevét hangsúlyozza a Fidesz. De nagyon fontos, hogy Gyurcsány Ferenc a hat párt egyikének az elnöke. Neki is vannak szavazói, akik miatta fognak jönni az ellenzéki összefogásba. Mint ahogyan Jakab Péternek is vannak olyan szavazói, akik meg miattam fognak jönni. Tehát fontos, hogy egymást ne oltsuk ki, ne gyengítsük, mert a nap végén, akárki lesz is Magyarország ellenzéki miniszterelnök-jelöltje, a mögé mindenkinek oda kell tudni állni. Még ha valakiben van is egy kis gyomorgörcs, nekünk, pártelnököknek az a feladatunk, hogy ezt a gyomorgörcsöt tudjuk oldani - mondta Jakab.

Hozzátette:

Az adott tábor miniszterelnök-jelöltjének az a feladata, hogy minél nagyobb legyen az első halmaz. Ezért kell Dobrev Klárának is, Karácsony Gergelynek is elindulni az előválasztáson, mert biztos vannak olyan szavazók, akiket csak ők, és más nem tud elérni. Ezekre a szavazókra szükség van. Nagyon szoros meccset vívunk, látjuk a közvélemény-kutatásokat, hogy fej fej mellett van a Fidesz és az összellenzéki tábor. Lehet, hogy csak 1-2%-on fog múlni a győzelem. Ahhoz pedig, hogy mandátum szerinti többségünk legyen, még nagyobb százalékos győzelmet kell aratni az ellenzéknek. Úgyhogy mindenkire szükségünk van.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató