2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Medián: Az ellenzéki választóknak tetszik, hogy a Momentum börtönbe zárná a fideszeseket

A kormányváltást akaró szavazók döntően egyetértenek a Momentum javaslatával, miszerint a választások után el kéne számoltatni a mostani kormány és a Fidesz vezetőit, derült ki a Medián felméréséből, amit a Momentum megbízásából készítettek. A reprezentatív felmérést 2021. április 8–10. között csinálták, ezer embert kerestek meg telefonon. 

A Momentum még február végén mutatta be 2022-es programjának a mostani rendszer lebontására irányuló részét, ami az Új Magyarország nevet kapta. Fekete-Győr András keményen nekiment a NER-nek, elszámoltatást és átláthatóbb országot ígért, és azt mondta, „a választások után elindul a Felcsúti Per, Mészáros napokon belül előzetesben lesz”.

A Medián a Momentum megbízásából most felmérést is készített a témáról azok körében, akik kormányváltást akarókként azonosították magukat. Azoknak nem tették fel ezt a kérdést, akik úgy azonosították magukat, hogy nem akarnak kormányváltást, így a válaszadók potenciális ellenzékre szavazókat jelentenek.

A felmérésben a válaszadóknak egy ötfokú skálán kellett jelezniük, hogy mennyire értenek egyet a „felcsúti peres” javaslattal. Az összesített eredményt aztán egy százpontos skálára vetítve átlagolták, vagyis az alábbi értékek nem a javaslat százalékos támogatottságát jelzik, hanem hogy összességében mennyire volt népszerű a gondolat egy adott párt szavazóinak körében. A skálán a 0 a teljes egyet nem értést, a 100 a teljes egyetértést jelzi.

A kérdés az alábbi volt: „Egy párt javaslata szerint 2022-ben, az esetleges kormányváltás után el kellene számoltatni a mostani kormány és a Fidesz vezetőit, és ha indokolt, bíróság elé kellene állítani őket. Egyetért, vagy nem ért egyet ezzel a javaslattal?”

A válaszok pártokra lebontva:

  • az LMP szavazói körében az átlagos érték 95;
  • a DK szavazói körében 93;
  • a Jobbik szavazói körében 91;
  • a Momentum szavazói körében 90;
  • az MSZP és a Párbeszéd szavazói körében 89;
  • a párt nélküli, de kormányváltást akaró szavazók körében 87;
  • az MKKP szavazói között 80.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató