2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Bejelentették: Soha nem látott méretű Békemenet szerveződik, felvonulnak a magyarok

Közeledik annak az ideje, amikor az egyre súlyosbodó provokációk miatt – soha nem látott méretekben, békét sugallva, meghívva az operatív törzset és a pandémia legyőzésében résztvevő összes honfitársunkat, hősies munkájukat személyesen is elismerve – közösen haladhatunk a Békemeneten – jelentette be Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke keddi sajtótájékoztatóján.

A CÖF-CÖKA elnöke az eseményen a többi között arról beszélt, hogy az ellenzék “áldatlan háborút” indított a keleti vakcinák beszerzése és beadása ellen. Az ezzel ellentétes álláspontot képviselő CÖF-CÖKA nevében Csizmadia László köszönetet mondott Oroszországnak és Kínának, hogy – mint fogalmazott – a jóvoltukból Magyarország Európában és világban az elsők között áll az átoltottság terén.

Közölte: “Brüsszelben felülkerekedett a multinacionális gyógyszergyárak által megfizetett liberális pártérdekű lobbizó maffia”, és a kettős mérce már a vakcinák engedélyeztetésével kapcsolatban is teret nyert. Egyúttal határozottabb büntetőjogi fellépést sürgetett azokkal szemben, akik politikai haszonszerzésből kockáztatják a magyar emberek egészségét és életét. “A baloldal gátlás nélküli hazugságáradata és oltásellenessége jelenleg nem ismer határokat” – hangoztatta.

 

 

 

Forrás: 2022 Plusz

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató