2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 394.88
USD : 371.93
Időjárás ikon12°

Folytatódott Varju László pere: 6-8 tanút fognak még meghallgatni

Tanúmeghallgatással folytatódott Varju László pere a Fővárosi Törvényszéken. A DK-s politikus 2018 decemberében több ellenzéki politikussal együtt bement az MTVA épületébe, hogy beolvastassák követeléseiket. Az ügyészség garázdasággal és súlyos testi sértéssel vádolja.

A DK-s képviselő tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, hiszen az őrök akadályozták és teperték le a földre. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Varju László azt mondta, még számos tanút hallgat meg a bíróság.

"6-8 tanú még van, akit még meg kell hallgatni, meg fog hallgatni a bíróság. Én bízom abban, hogy az, ahova tartunk, vagy ahova fejlődik ez, az mégiscsak valamennyire az igazságot kiteszi az asztalra, és a bíróság ennek alapján fogja megítélni" - mondta Varju.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató