2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gyurcsány: Büszke vagyok, hogy ilyen emberek alkotják a DK-t

A pártelnök szerint a Demokratikus Koalíció egy olyan közösség, ahol mindenkinek van egy személyes, saját története.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnök Facebook-oldalán felidézte Csúcs Zsombort esetét, akit még öt évvel ezelőtt, 23 évesen állították elő a rendőrök Kőbányán „egy el nem követette szabálysértés miatt”. A férfi számos sérüléssel hagyta el a helyszínt. Később feljelentést tett, amit az ügyészség elutasított, mert nem találtak elég bizonyítékot a bántalmazásra. Csúcs Zsombor ezután egészen Strasbourgig ment, ahol az Emberi Jogok Európai Bírósága igazat adott neki.

Csúcs Zsombor azóta már a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének, a Demokratikus Lendületnek az elnöke. Gyurcsány Ferenc pedig az esetet azért idézte fel, hogy elmondja: büszke arra, hogy ilyen emberek alkotják a DK-t.

„Mi a DK-ban sokan, és sokfélék vagyunk. Különböző helyekről érkezünk. Ez egy olyan közösség, ahol mindenkinek van egy személyes, saját története” – fogalmaz a szemkilövető.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató