2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 394.88
USD : 371.93
Időjárás ikon12°

Németországban egyre nagyobb a baj

Európa több országában az élet újraindításáról döntenek, vagy ezen gondolkodnak, eközben Németországban „vészfékeznek”. Továbbra is nagyon kevesen kapnak oltást Németországban, aminek több oka van. Egyrészt egyelőre csupán Pfizerrel, AstraZenecával és Modernával oltanak, de az embereket sem sikerült meggyőzni az oltások hasznosságáról, a németeknél kiemelkedően magas a szkeptikusok és oltástagadók száma. Ráadásul az oltási sorrend is zavaros, még a 80 évesnél idősebbeket és az orvosokat sem mind oltották be. A német kormány csütörtökön bejelentette, hogy 30 millió adagot vásárol az orosz Szputnyik V-ből.

A napokban Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter kaotikus viszonyokat festett le a német vírushelyzetről – írja az Origo. Többek között arról beszélt, hogy a napi fertőzöttek száma „túlságosan magas”, az intenzív osztályokon pedig „kritikus” a helyzet.


Lassan oltanak

A nehéz helyzetben minden nap számít, és amit most elmulasztunk, két-három hét múlva megbosszulja magát, éppen úgy, ahogyan most bosszulják meg magukat a két-három hete elmulasztott döntések – tette hozzá Spahn, aki arra utalt, hogy a kormány nem szigorított idejében.

Európában hónapok óta növekszik a vakcinázási hajlandóság, de csak két ország áll jól – írja a Die Welt (Máltára és Magyarországra célozva).

Különösen veszélyben van Németország oltási sikere. Mert az országban nőnek a kételyek, amelyek alig léteznek más országokban – írja a Merkel-kormánnyal amúgy barátságos lap.

A németeket a német kormány bizonytalanította el, a kapkodó és következetlen szigorításokkal-lazításokkal (akkor lazítottak, amikor mindenhol szigorítottak, és akkor kényszerülnek szigorítani, amikor több helyen már enyhítenek), az AstraZeneca oltása elleni bizalmatlanság keltésével (végül Angela Merkelt is ezzel oltották be, ezzel próbálva ellensúlyozni a korábbi kampányt) és a vakcinákkal kapcsolatos szállítási és logisztikai hibákkal.

A The Local szerdán arról cikkezett, hogy Dánia 55 ezer adag AstraZenecát küldött a „bajban lévő” németeknek. Csakhogy sokan nem fogadják el a brit-svéd gyógyszeripari cég termékét. Mint ismert, Németországban most éppen csak a 60 év felettiek kaphatják az AstraZenecát. A vakcinaelosztási rendszer sem eléggé rugalmas: egy férfi azért nem kapta meg az oltást, mert csak három nappal később töltötte be a 60. születésnapját.

A kapkodást jelzi, hogy a fővárosban, Berlinben úgy döntöttek: mostantól mégis kapjanak a 60 év alattiak is AstraZenecát, különben nem fogynak el az oltások, és nagyon keveseket tudnak beoltani.


Rosszul felállított sorrend

Sokak szerint a prioritási sorrendet is rosszul állította fel a német kormány, így még az időseket és a krónikus betegeket sem sikerült mind beoltani. Ráadásul az orvosok nagy része sem kapta még meg a vakcinát.

Májusban az egészségügyi miniszter szeretné a prioritási rendet feloldani, de az idősszervezetek tiltakoznak, hiszen még a 80 év felettiek közül sem kapta mindenki meg a vakcinát.


Orosz vakcinát vesznek

Az országban meglévő vakcinahiányt jelzi, hogy a német kormány 30 millió adagot vásárol az orosz vakcinából. A beszerzésről Michael Kretschmer szászországi tartományi kormányfő tájékoztatott Moszkvában, miután tárgyalt Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel.

A menetrend a következőképpen néz ki: júniusban, júliusban és augusztusban tízmillió adagot vásárolnak. Németországban egyelőre csupán a Pfizer/BioNTech-, az AstraZeneca- és a Moderna-féle vakcinával oltanak.


Szigorítások jönnek

A Reuters jelentése szerint a német parlamenti felsőház, a Bundesrat csütörtökön elfogadta a járványügyi védekezés szabályait országosan egységes rendszerbe szervező törvényt. Így Angela Merkel kancellár kormánya az eddiginél nagyobb hatásköröket kapott a járvány leküzdésére.

Az új törvény lehetővé teszi, hogy a szövetségi kormány este 22 óra és hajnali 5 óra között kijárási tilalmat vezessen be, és korlátozza a gyülekezési jogot, és az üzletek nyitvatartását. A járványhelyzettől függően az iskolák bezárhatnak, és visszatérhetnek az online órákra.

Ahhoz, hogy a törvény hatályba lépjen, Frank-Walter Steinmeier államfőnek még alá kell írnia. A tervek szerint a szigorítások június 30-ig lesznek érvényesek. A hírügynökség kiemelte, hogy az orvosok arra figyelmeztettek, hogy ha a kormány nem tesz intézkedéseket, az intenzív osztályok könnyen túltelítődhetnek.

Forrás: Magyar Nemzet

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató