2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Portik Tamás korábbi barátnőjét indítja a Momentum Szolnokon

A baloldalon minden belefér.

Fekete-Győr András bejelentette: Kármán Irént, az egykori újságíró-dokumentumfilmest indítja a Momentum Mozgalom az ellenzéki előválasztáson a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 1-es választókerületben.

Az egykori újságíró a 2000-es években dokumentumfilmet forgatott és könyvet is írt az olajmaffiáról, a könyvben foglalt állításokat sokan feltételezésnek, összeesküvés-elméletnek tartják. 2007 júniusában azt állította, könyve és az ahhoz végzett kutakodás miatt ismeretlenek elrabolták: Pesterzsébetről a Duna-partra vitték autóval, ott összekötözték a végtagjait, majd bántalmazták. A Lágymányosi híd mellett találtak rá, kórházba került – inkább a sokkhatás, semmint a sérülései miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság először életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást, és ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, majd az ügyet átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda. Két hónapos felderítést követően a rendőrség visszavonta a nyomravezetői díjat, a vizsgálat során pedig megállapították: elrablása nem történhetett úgy, ahogy Kármán állítja. A rendőrök semmilyen bizonyítékot nem találtak, ami az emberrablásra utalt volna. A nyomok inkább olyannak tűntek, mint amikor valaki saját magát kötözi meg – írja a Magyar Nemzet.

A lap kitér arra is, hogy Kármán az olajmaffiáról szóló könyvét Sándor Istvánnal, a rendőri berkekben Papa becenevű főnyomozóval kezdte írni, majd később összevesztek, és elváltak útjaik.

A volt rendőr korábban a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: elváltak útjaik Kármánnal, mert

„Irén rossz tanácsadókra kezdett hallgatni”.

Sándor István itt már egyértelműen utalt arra, hogy a riporternő intim kapcsolatot létesíthetett az akkori legismertebb magyar bűnözővel, a cégével az olajszőkítésben is részt vevő Portik Tamással. Erről maga Kármán Irén is nyilatkozott 2007-ben az Indexnek, ahogy ő mondta, „gyengéd szálak fűzték” Portik Tamáshoz. Öt év elteltével már másképp látta a dolgokat a magát tényfeltáró újságírónak tartó Kármán. 2012-ben a Heti Válaszban már arról beszélt, nem volt intim kapcsolata Portik Tamással, de előfordult, hogy utóbbi elvitte magával az éjszakai élet meghatározó alakjai közé – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

A portál emlékeztet: a Momentum politikusává lett Kármán legutóbbi nyilatkozata öt évvel ezelőtt hangzott el Portik kapcsán. A Blikk szerint a riporternő azt mondta, ha alvilági barátja, Portik Tamás fiatalkorában prostituáltként kezdte volna őt futtatni, akkor nagyon sokra vihették volna ketten együtt. Talán még politikusok is lehettek volna, közös plakáton.

 

 

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató